Barcelona: Messi megnevezte a legfontosabb edzőjét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.03.27. 19:42
Korábban már idéztünk abból az interjúból, amelyet Lionel Messi adott az MBC-nek. Az április 2-i el Clásico kapcsán az argentin klasszis beszélt Cristiano Ronaldóról és a Real Madridról is. Az interjú egy másik részében karrierjének legfontosabb pillanatairól fejtette ki gondolatait.

Messi olyan edzők keze alatt fejlődhetett eddig, mint Pep Guardiola, de amikor a legfontosabb edzőjéről beszélt, nem a Bayern München jelenlegi trénerét nevezte meg, és nem is Luis Enriquét, a Barca jelenlegi vezetőedzőjét.

„Az az igazság, hogy amióta a Barcelonához érkeztem, minden edzőtől tanultam valamit – mondta Messi. – De azt hiszem, mind közül a legfontosabb Frank Rijkaard volt. Ha ő nem bízik meg bennem 2004-ben, amikor mindössze 16 évesen bemutatkozhattam a felnőttcsapatban, akkor talán nem is jutottam volna el idáig.”

„Az az igazság, hogy amióta a Barcelonához érkeztem, minden edzőtől tanultam valamit – mondta Messi. – De azt hiszem, mind közül a legfontosabb Frank Rijkaard volt. Ha ő nem bízik meg bennem 2004-ben, amikor mindössze 16 évesen bemutatkozhattam a felnőttcsapatban, akkor talán nem is jutottam volna el idáig.”

 

Legfrissebb hírek

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Videó: Pintér Dániel megszerezte első gólját az Inter Miamiban, de kikapott az MLS kirakatcsapata

Légiósok
3 órája

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
18 órája

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
20 órája

Maldini: Guardiola még a lehetséges kezdőfelállásokat is elkezdte leírni egy papírra

Olasz labdarúgás
2026.08.11. 08:29

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

De Paul Messi előtt tisztelgett, de az aranylabdás nélkül kikapott az Inter Miami – videó

Minden más foci
2026.08.09. 09:51