Ligue 1: „Ne menj a Barcelonába – egyelőre…!”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.03.10. 14:16
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő Rennes 18 éves csodagyerekét, Ousmane Dembélét az ügynöke óva inti a Barcelonához szerződéstől.

A fiatal szélső jó játékával hamar felhívta magára az európai topklubok figyelmét, a múlt heti, Nantes elleni tripláját pedig a helyszínen tekintette meg a katalán klub egyik képviselője, s a gránátvörös-kékek a nyáron szerződtetnék is.

A játékost képviselő Badou Sambague szerint ügyfelének ugyanakkor még több időre van szüksége egy ilyen váltáshoz.

„Azt szeretnénk, ha folyamatosan tudna fejlődni, és ha maradna a Rennes-nél még másfél szezont. Utána meglátjuk, hol tart majd” – mondta a szezonban kilenc gólnál és három gólpassznál járó támadóról.Nantes elleni tripláját pedig a helyszínen tekintette meg a katalán klub egyik képviselője, s a gránátvörös-kékek a nyáron szerződtetnék is.

A játékost képviselő Badou Sambague szerint ügyfelének ugyanakkor még több időre van szüksége egy ilyen váltáshoz.

„Azt szeretnénk, ha folyamatosan tudna fejlődni, és ha maradna a Rennes-nél még másfél szezont. Utána meglátjuk, hol tart majd” – mondta a szezonban kilenc gólnál és három gólpassznál járó támadóról.

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
17 órája

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Tovább menetel a Paris FC és a Lyon, mindkét csapat veretlenül dobogós a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2026.09.19. 23:04

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09