Real: CR a társakkal edzett, Zidane és Madrid bizakodik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.01. 16:15
Három tétmérkőzés (két bajnoki és egy BL) kihagyása után bizakodásra adhat okot a Real Madrid szurkolói, valamint Zinédine Zidane vezetőedző számára, hogy Cristiano Ronaldo vasárnap a társakkal együtt edzhetett.

A Real a szombati bajnokin a Real Sociedad vendégeként nyert 1–0-ra Gareth Bale góljával, a vasárnapi edzésen a keretet megosztva készültek a labdarúgók. Akik kezdőként kaptak lehetőséget, azok kisebb terhelést kaptak, esetükben a regenerálódáson volt a hangsúly.

Cristiano Ronaldo a közös gyakorláson volt ott a többiekkel, ennek során labdás feladatokat is végeztek. Ezt követően a portugál szélső különmunkát is végzett, ami esetében nem újdonság. Ez gyakran előfordul vele, bár különösen madridi pályafutása kezdetére volt jellemző.

Hétfőn már teljes intenzitású edzést tart a madridi labdarúgóknak a francia szakember, és a tervek szerint CR-nél is fokozzák a terhelést. Zidane a Manchester City elleni szerdai BL-elődöntő hazai visszavágójára gondolva szemléli árgus szemekkel a portugál klasszis egészségi állapotát. A spanyolok az első meccsen vendégként játszottak 0–0-t.

Legfrissebb hírek

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
9 órája

Dagad a botrány az Al-Naszrnál: Cristiano Ronaldo bojkottja után nyilatkozatstopot rendeltek el

Minden más foci
22 órája

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Cristiano Ronaldónak meggyűlt a baja az őrzőivel, de a végén ünnepelhetett – videó

Minden más foci
2026.01.27. 14:26

A Barcelona szép gólokkal hozta a kötelezőt az Oviedo ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.25. 23:00
Ezek is érdekelhetik