Real Madrid: CR őszintén elmondta, mit gondol Zidane-ról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.05.02. 15:51
null
Cristiano Ronaldo szeret Zidane-nal dolgozni, reméli, marad a francia edző (Fotó: Reuters)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Real Madrid támadója, Cristiano Ronaldo az európai szövetség (UEFA) hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában kijelentette, örülne, ha Zinédine Zidane vezetőedző még sokáig a klubnál maradna.

A francia szakember januárban vette át a csapatot a mindössze hét hónap után távozó Rafa Beníteztől, irányítása alatt a Real hátránya egy pontra csökkent a spanyol bajnokságban az éllovas Barcelona mögött, a Bajnokok Ligájában pedig bejutott az elődöntőbe, amelyben a Manchester Cityvel mérkőzik meg a fináléba kerülésért – az első mérkőzés 0–0-ra végződött.

A remek szereplés ellenére napvilágot látott a pletyka, miszerint Zidane júniusban távozhat a királyi gárdától, mivel nem tudott konkrétumot mondani a jövőjével kapcsolatban, amikor arról kérdezték még márciusban.

A fővárosi klub klasszisa, Cristiano Ronaldo legutóbbi nyilatkozatában Zidane maradása mellett érvelt.

„Úgy érzem, Zidane sokkal jobban megbecsül minket. Tisztában vagyunk azzal, hogy még csak most alkalmazkodik az edzői szerephez, ennek ellenére nagyon elégedettek vagyunk vele. Mindig is csodáltam őt játékosként, és most edzőként is így érzek iránta. Rengeteget foglalkozik a játékosokkal, törődik velünk, remélem, hogy marad a Real Madridnál” – mondta Ronaldo.

A 125-szörös portugál válogatott játékos sérülés miatt kihagyta klubja legutóbbi három mérkőzését, köztük a Manchester City elleni Bajnokok Ligája-elődöntő első összecsapását. Ronaldo bízik benne, a szerdai visszavágón már pályára léphet, azzal pedig tisztában van, hogy a Realnak nem lesz könnyű dolga az angol csapat ellen.

„A Manchester City nem érdemtelenül jutott be az elődöntőbe, kiváló csapata van. A Paris Saint-Germain kiejtése nem volt egyszerű feladat, ők azonban megbirkóztak vele. Kevés gyenge pontjuk van, nem lesz egyszerű dolgunk ellenük” – fejezte be Ronaldo.

A Real Madrid és a Manchester City szerda este 20.45-től csap össze egymással a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján.

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

Május 3., szerda
20.45: Real Madrid–Manchester City
(Tv: M4 Sport, Sport1)
Az első mérkőzésen: 0–0

Legfrissebb hírek

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
14 órája

Lesz-e végre Erling Haaland–Cristiano Ronaldo csata?

Minden más foci
16 órája

Akárcsak a 2024-es Eb-döntőben, ezúttal is Oyarzabal gólja okozta Anglia vesztét

Minden más foci
2026.09.26. 22:42

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
2026.09.26. 09:44

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
2026.09.25. 22:55

William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

Francia labdarúgás
2026.09.25. 06:33

Cristiano Ronaldo: Csak puskával tudnak kinyírni, de lehet, akkor is kikerülném a golyókat

Minden más foci
2026.09.23. 19:54

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15