Barcelona: az UEFA megbüntette a klubot a katalán zászlók miatt

MTI MTIMTI MTI
2016.06.04. 14:56
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) ismét megbüntette az FC Barcelonát, amiért szurkolói az elmúlt Bajnokok Ligája-idényben több mérkőzésen is katalán zászlókat lengettek a lelátón.

A spanyol bajnok és kupagyőztes klub honlapján olvasható közlemény szerint 150 ezer eurót (46.8 millió forint) kell fizetniük, de ebből 50 ezret csak akkor, ha a következő két szezonban ismét előkerül a katalán zászló – az úgynevezett estelada – a nézőtéren.

Az estelada a katalán függetlenség támogatóinak jelképe, és mivel az UEFA szerint politikai szimbólumnak számít, tilos a használata a mérkőzéseken. Az FC Barcelonát tavaly is megbüntették ugyanezért, akkor 30 ezer euró volt a bírság.

A klub bejelentette, hogy fellebbez a döntés ellen, és minden lehetséges jogi lépést megtesz, hogy visszavonják a büntetést, mert az „teljesen igazságtalan, és korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságát”.

A spanyol kormány megtiltotta a jelkép használatát a Király-kupa májusi Sevilla–Barcelona döntőjében; az illetékes spanyol bíróság végül mégis engedélyezte, de úgy tűnik, az UEFA nem változtat az álláspontján.

 

Legfrissebb hírek

Felkészülés: alsóbb osztályú csapatot vert a Barca és a Real, Sallaiék kikaptak a Monzától

Spanyol labdarúgás
11 órája

„Aprópénzért” lett a Barcelona játékosa Karim Adeyemi

Spanyol labdarúgás
20 órája

A Barcánál kiderítették, hogy Frenkie de Jong sérülése súlyosabb, mint azt a hollandok gondolták

Spanyol labdarúgás
2026.07.23. 19:59

Az FC Barcelona bejelentette Karim Adeyemi érkezését

Spanyol labdarúgás
2026.07.23. 14:24

Sergio Busquets edzőként térhet vissza Barcelonába

Spanyol labdarúgás
2026.07.23. 13:38

Teljes spanyol dominancia: a legtöbb vb-, Eb-, BL- és El-győzelem a 21. században

Foci vb 2026
2026.07.20. 19:38

A vb-döntőre készülő Julián Álvarez a jelek szerint nem igazol Barcelonába

Foci vb 2026
2026.07.17. 18:44

FC Barcelona: rekordadósságra csúcsidény?

Minden más foci
2026.07.17. 18:16