La Liga: Messi nélkül is kiütéssel győzött a Barcelona

2016.09.24. 18:06
null
A Barcelona játékosai gyakran ünnepelhettek (Fotó: Action Images)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 6. fordulójában a Barcelona a hajrában teljesen bedarálta a Sporting Gijónt, és a sérült Lionel Messi nélkül is könnyedén, 5–0-ra nyert.

A két csapat előző mérkőzésén a Barca 6–0-ra nyert, de a 63. percig csupán eggyel vezettek a katalánok.

A házigazda védelme az első fél óra végéig tartotta magát, akkor azonban Arda Turan indításával Luis Suárez kilépett, finoman megtolta a kifutó Pichu Cuéllar mellett, majd az üres kapuba passzolt (0–1).

Még fel sem ocsúdhattak a hazaiak, amikor már kettővel ment a Barca: a lesre játszó védők között Sergi Roberto ugrott ki, beadását pedig Rafinha az ötösről a kapuba fejelte (0–2).

A Gijón sorsa a 74. percben pecsételődött meg, akkor Lora megkapta a második sárga lapját is, így emberelőnybe került a Barcelona – és újra beindult a gólgyár.

A 81. percben Paco Alcácer közeli lövését még óriási bravúrral a lécre ütötte Pichu Cuéllar, a kipattanóra viszont Neymar érkezett elsőként, mellel elvitte a kapus mellett, majd az üres kapuba lőtt (0–3).

Hogy teljes legyen a sorminta, néhány perccel később ismét jött egy jobb oldali Sergi Roberto-beadás és egy fejes az ötösről – ezúttal Arda Turan maradt üresen (0–4).

A teljesen széteső Gijónnak a végén Neymar még egyszer beköszönt (sőt ha a kapufáról befelé pattan a labda a legutolsó percekben, meglehetett volna a mesterhármasa is), azaz Lionel Messi nélkül is kiütéssel diadalmaskodott a Barca (0–5).



SPANYOLORSZÁG, LA LIGA
6. FORDULÓ

Eibar–Real Sociedad 2–0 (Illarramendi 57. – öngól, Bebé 66.)
Sporting Gijón–Barcelona 0–5 (L. Suárez 29., Rafinha 32., Neymar 81., 88., Turan 85.)
Athletic Bilbao–Sevilla 3–1 (San José 27., Balenziaga 66., Aduriz 90., ill. Nasri 55.)

Las Palmas–Real Madrid 2–2 (Tana 38., Araújo 85., ill. Asensio 33., Benzema 67.)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 6 4 2 15–6 +9 14
2. Barcelona 6 4 1 1 19–6 +13 13
3. Athletic Bilbao 6 4 2 9–6 +3 12
4. Sevilla 6 3 2 1 11–9 +2 11
5. Las Palmas 6 3 1 2 14–11 +3 10
6. Eibar 6 3 1 2 8–6 +2 10
7. Atlético Madrid 5 2 3 11–2 +9 9
8. Villarreal 5 2 3 6–3 +3 9
9. Betis 6 2 2 2 8–11 –3 8
10. Real Sociedad 6 2 1 3 8–9 –1 7
11. Leganés 5 2 1 2 5–8 –3 7
12. Sporting Gijón 6 2 1 3 5–14 –9 7
13. Alavés 5 1 3 1 4–4 0 6
14. Deportivo La Coruna 5 1 2 2 3–4 –1 5
15. Espanyol 5 1 2 2 9–12 –3 5
16. Málaga 6 1 2 3 5–8 –3 5
17. Celta Vigo 5 1 1 3 3–8 –5 4
18. Valencia 5 1 4 7–11 –4 3
19. Granada 5 2 3 6–12 –6 2
20. Osasuna 5 2 3 4–10 –6 2
Legfrissebb hírek

A Barcánál kiderítették, hogy Frenkie de Jong sérülése súlyosabb, mint azt a hollandok gondolták

Spanyol labdarúgás
7 órája

Az FC Barcelona bejelentette Karim Adeyemi érkezését

Spanyol labdarúgás
12 órája

Sergio Busquets edzőként térhet vissza Barcelonába

Spanyol labdarúgás
13 órája

Neymar újabb balhéja: pókerezett, miközben csapattársai játszottak

Minden más foci
15 órája

Örök kérdés marad: Diego Maradona vagy Lionel Messi?

Foci vb 2026
19 órája

Maradona és Messi – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2026.07.22. 22:49

Messi volt a vb legjobb játékosa az AIPS szavazásán

Foci vb 2026
2026.07.21. 13:45

Messi nélkül tértek haza, de a foghíjas argentin delegációt is vörös szőnyeg fogadta

Foci vb 2026
2026.07.21. 10:52