La Liga: „A Barca nem érdemelt győzelmet, a bíró szégyellheti magát”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.25. 00:42
null
Undiano Mallencót (jobbra) alaposan kiosztotta a meccs után a Valencia sportigazgatója (Fotó: Twitter)
Jesús García Pitarch, a Valencia sportigazgatója éles kritikát fogalmazott meg Undiano Mallenco játékvezetővel kapcsolatban a Barcelonával szemben 3–2-re elveszített spanyol bajnoki mérkőzés után.

„Büszke vagyok a csapatra, a Barcelona nem érdemelt győzelmet” – kezdte Pitarch, aki szerint Undiano Mallenco játékvezető több hibát is elkövetett, amelyek befolyásolták a meccs kimenetelét.

„Szégyellni fogja magát, amikor visszanézi a mérkőzést. Három teljesen egyértelmű szituációt nézett el. Messi góljánál Suárez lesen tartózkodott, Busquetsnek meg kellett volna kapnia a második sárga lapját, Rodrigo fellökéséért pedig tizenegyest kellett volna ítélni. A spanyol futball nem engedhet meg magának ilyen szánalmas bíráskodást” – tette hozzá Pitarch.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

A gólok mellett a találkozó egyik legérdekesebb jelenetét a lefújás előtti pillanatokban láthattuk, amikor a Valencia szurkolói vizes palackokkal és öngyújtókkal megdobálták a győztes gólt ünneplő barcelonai játékosokat. Azzal kapcsolatban egyelőre nem érkeztek hírek, hogy a Turia-parti klub milyen mértékű büntetésre számíthat.

A VALENCIA SZURKOLÓI MEGDOBÁLTÁK A BARCELONA JÁTÉKOSAIT

Ezekkel a tárgyakkal dobálták meg a Barcelona futballistáit (Fotó: Twitter)
Ezekkel a tárgyakkal dobálták meg a Barcelona futballistáit (Fotó: Twitter)

EMLÉKEZTETŐÜL
SPANYOLORSZÁG, LA LIGA
9. FORDULÓ
Valencia–FC Barcelona 2–3
(Munir 52., Rodrigo 57., ill. Messi 22., 94. – 11-esből, Luis Suárez 62.)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 9 6 3 24–9 +15 21
2. Sevilla 9 6 2 1 17–12 +5 20
3. Barcelona 9 6 1 2 29–12 +17 19
4. Villarreal 9 5 4 16–5 +11 19
5. Atlético Madrid 9 5 3 1 21–4 +17 18
6. Athletic Bilbao 9 5 4 14–12 +2 15
7. Real Sociedad 9 4 1 4 14–12 +2 13
8. Celta Vigo 9 4 1 4 13–17 –4 13
9. Las Palmas 9 3 3 3 17–15 +2 12
10. Málaga 9 3 3 3 12–10 +2 12
11. Eibar 9 3 3 3 14–13 +1 12
12. Betis 9 3 2 4 11–19 –8 11
13. Alavés 9 2 4 3 9–11 –2 10
14. Leganés 9 3 1 5 9–17 –8 10
15. Valencia 9 3 6 13–18 –5 9
16. Espanyol 9 1 5 3 12–17 –5 8
17. Deportivo La Coruna 9 2 2 5 6–14 –8 8
18. Sporting Gijón 9 2 2 5 7–18 –11 8
19. Osasuna 9 1 3 5 11–19 –8 6
20. Granada 9 3 6 8–23 –15 3
Legfrissebb hírek

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2026.02.04. 23:05

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2026.02.03. 23:34

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 17:16

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38
Ezek is érdekelhetik