La Liga: a Villarreal ötöt hintett a Celta Vigónak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.10.16. 22:34
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 8. fordulójában a Villarreal hazai környezetben esélyt sem adott a korán kétgólos hátrányba kerülő Celta Vigónak.

A mérkőzés elején két gyors góllal sokkolta a vendégeket a házigazda, mindkettő Roberto Soriano érdeme. A Németországban született, de olasz válogatott támadó a 8. percben egy kapu elé centerezett labdát vágott be kapásból. A 12. percben aztán elcsípte Sergio Álvarez kapus pocsék felpasszát, és hátráló ellenfél felett látványosan a kapu bal oldalába emelte a labdát. A 12. percben aztán elcsípte Sergio Álvarez kapus pocsék felpasszát, és hátráló ellenfél felett látványosan a kapu bal oldalába emelte a labdát.

A kétgólos hátrányba kerülő Celta Vigo nem zuhant össze, hanem kiegyenlített mezőnyjáték után már némi mezőnyfölényre is szert tett. Vesztére. A házigazda egy kontra végén újabb gólt ért el. Pedig létszámban visszazárt a vendégcsapat, öt védő jutott a két támadóra, a jó ütemű és lyukra tett kiugratást a védőket lefutó Cédric Bakambu mégis szinte zavartalanul vágta a kapuba.

A szünet után szegény embert húzta az ág: egy szöglet után Daniel Wass csípőjéről saját kapujába pattant a labda. Alighanem a negyedik gól mikéntje fájt a legjobban a vendégeknek – talán még a különbségnél is jobban –, a hátralévő időt kötelességből futballozták le a vigóiak. A Villarreal így a tempóból alaposan visszavéve is kedvére játszadozhatott, a ráadásban pedig az ötödik góllal beállította a végeredményt.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a mérkőzést élőben közvetítő Sport Tv szakkommentátora a súlyos betegsége miatt egy év után visszatérő Lázár Bence volt.

SPANYOLORSZÁG, LA LIGA
8. FORDULÓ
Villarreal–Celta Vigo 5–0
(Soriano 8., 12., Bakambu Daniel 38., Wass 48. – öngól, Trigueros 92.)
KORÁBBAN
Sporting Gijón–Valencia 12 (Castro 41., ill. Mario Suárez 7., 65.)
Athletic Bilbao–Real Sociedad 3–2 (Muniain 51., Aduriz 60., Williams 72., ill. Zurutuza 16., Inigo Martínez 83.)
Alavés–Málaga 1–1 (Deyverson 9., ill. Rosales 85.)

AZ ÁLLÁS
1. Atlético Madrid 8 5 3 21–3 +18 18
2. Real Madrid 8 5 3 22–8 +14 18
3. Sevilla 8 5 2 1 16–12 +4 17
4. Barcelona 8 5 1 2 26–10 +16 16
5. Villarreal 8 4 4 14–4 +10 16
6. Athletic Bilbao 8 5 3 13–10 +3 15
7. Las Palmas 8 3 3 2 16–13 +3 12
8. Eibar 7 3 2 2 9–7 +2 11
9. Alavés 8 2 4 2 9–8 +1 10
10. Real Sociedad 8 3 1 4 11–12 –1 10
11. Leganés 8 3 1 4 9–13 –4 10
12. Celta Vigo 8 3 1 4 9–16 –7 10
13. Málaga 8 2 3 3 8–10 –2 9
14. Valencia 8 3 5 11–15 –4 9
15. Deportivo La Coruna 8 2 2 4 5–10 –5 8
16. Betis 8 2 2 4 9–18 –9 8
17. Espanyol 8 1 4 3 9–14 –5 7
18. Sporting Gijón 8 2 1 5 7–18 –11 7
19. Osasuna 7 3 4 7–15 –8 3
20. Granada 8 2 6 8–23 –15 2

 

Legfrissebb hírek

David Alaba távozik a Real Madridtól – hivatalos

Spanyol labdarúgás
23 órája

La Liga: Arbeloa megerősítette, hogy távozik a Real Madridtól

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 12:06

Hansi Flick hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.18. 15:15

Raphinha vezérletével a Betis ellen is megőrizte hibátlan hazai mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.05.17. 23:11

Antoine Griezmann gólpasszal búcsúzott a Metropolitanótól; Vinícius Júnior góljával nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.05.17. 21:00

Robert Lewandowski az idény végén távozik a Barcelonától – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 13:33

Marca: 99.9 százalék, hogy Mourinho lesz a Real Madrid új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 23:08

Mbappé: Arbeloa azt mondta, negyedik számú támadó vagyok

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 09:32
Ezek is érdekelhetik