Real: újabb sztárhoz törtek be, 22 milliónyi érték tűnt el

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.12.09. 11:40
Betörtek Raphaël Varane otthonába szerda este, épp a Real Madrid Borussia Dortmund elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésének (2–2) idején.  

Nem a szerdai volt a szerencsenapja Raphaël Varane-nak. Nem elég, hogy a Real hazai pályán döntetlent játszott a Dortmunddal, így nem nyerte meg a csoportját a BL-ben, a 23 esztendős védő – aki egyébként végigjátszotta a találkozót – otthonába az összecsapás idején be is törtek.

A rendőrségi jelentés szerint mintegy 70 ezer eurónyi – 22 millió forint – értéket (készpénzt, ékszereket, ruhákat és különféle háztartási eszközöket) vittek el a francia futballista lakásából. Varane a nyomozás során elismerte, hogy elfelejtette aktiválni a riasztót, mielőtt elment.

A rendőrség úgy hiszi, a betörők a szomszédos telken zajló felújítást „használhatták álcaként”.

Nem ez az első rablás a környéken: néhány hete Luís Figo, a Real legendája esett áldozatul, az ő lakásából a tolvajok 500 ezer eurónyi (mintegy 154 millió forintnyi) ékszert vittek magukkal.

A hatóság nem zárja ki, hogy a két esetért ugyanaz a bűnbanda a felelős.

 

 

Legfrissebb hírek

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 09:02

Huijsen kiállítása után kettőt lőtt az Atlético, a Real csak szépíteni tudott a Metropolitanóban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 18:15

Mbappéék különcködtek, nem vettek részt a La Liga kampányában

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 10:24

Mourinho nevesítette a Real Madrid problémáját az Elche elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 08:57

Kétgólos hátrányból felállt az Elche, de a Real Madrid a hosszabbítás perceiben kiharcolta a győzelmet

Spanyol labdarúgás
2026.09.15. 23:27

A Rayo Vallecano az első félidőben döntött az Espanyol ellen, már nem nyeretlen a Valencia

Spanyol labdarúgás
2026.09.15. 21:01

Lionel Messi újabb klubot venne meg Spanyolországban

Spanyol labdarúgás
2026.09.09. 13:54

José Mourinho: Vinícius Júnior képes kontrollálni a reakcióit

Spanyol labdarúgás
2026.08.25. 13:15