Barca: Arda és Ter Stegen üzent egymásnak – ebből mi sül ki?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.01.27. 16:54
Az FC Barcelona hazai pályán 5–2-re legyőzte a Real Sociedadot a spanyol Király-kupa negyeddöntőjének visszavágóján, ezzel kettős győzelemmel, 6–2-es összesítéssel bejutott az elődöntőbe. A katalánok negyedik gólját Arda Turan szerezte, amit Marc-André ter Stegen nem hagyott szó nélkül…

A török középpályás a 75. percben, 3–2-es állásnál lépett pályára a csütörtöki mérkőzésen, majd öt perccel később megszerezte a házigazdák negyedik gólját. Arda Turan ezzel már 13 találatnál jár ebben a szezonban minden sorozatot figyelembe véve, ami egyrészt kimagasló teljesítmény egy olyan játékostól, aki nem számít alapembernek csapatában, másrészt a spanyol bajnokságban futballozó középpályások közül a jelenlegi idényben nincs nála eredményesebb.

Pontosan tudja ezt Marc-André ter Stegen, az FC Barcelona kapusa is, aki a Twitteren gratulált csapattársának.

„Gratulálok a 13. gólodhoz, haver! Ha eléred a húszat, megborotválkozol?” – tette fel a humoros kérdést a német kapus.

 



 

A válasz nem sokat váratott magára.

„Csak akkor borotválkozom meg, ha megnyerjük a Bajnokok Ligáját, de ebben az esetben kopaszra nyírlak. Benne vagy?” – vágott vissza Arda.

 



 

Hogy az üzenetváltásnak a szezon végén is lesz-e aktualitása, arra tavasszal választ kapunk. Az viszont már pénteken kiderült, hogy a Barcelona az Atlético Madriddal csap össze a Király-kupa elődöntőjében.

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

A Racing edzője a fogorvosi látogatáshoz hasonlította az FC Barcelona elleni mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 09:51