La Liga: pontokat hullajtott el a Barcelona Sevillában

Vágólapra másolva!
2017.01.29. 13:53
null
Arda Turan és a Barcelona nem bírt a Betissel (Fotó: AFP)
A Barcelona 1–1-es döntetlent játszott a Betis otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában – ezzel rendkívül fontos két pontot hagyott Sevillában a címvédő.

Szokatlanul korán lépett pályára a Barcelona, amely Sevillában, a Betis otthonában 43 790 néző előtt vendégeskedett a spanyol bajnokság huszadik fordulójában. Nem is ment jól a katalánoknak, s bár Neymar és Luis Suárez is helyzetbe került az első játékrészben, az MSN egyik tagja sem tudott gólt szerezni a szünet előtt.

A második félidőben a feszültség fokozódott, a hazai csapat pedig nem ijedt meg jóval esélyesebb riválisától: Dani Ceballos óriási lövése a kapufán csattant (Marc-André ter Stegen szépen hárított), nem sokkal később pedig Rubén Castro is helyzetbe került.

Ezt követően pedig vezetést szerzett a Betis: egy sarokrúgás után Ter Stegen nem tudta elütni a labdát az ötösön belül – az adódó lehetőséget pedig Alex Alegría használta ki, és közelről a hálóba pofozta a labdát (1–0).

Hozzátartozik a mérkőzés krónikájához, hogy a játékvezetők legalább egy szabályos találatot nem adtak meg a katalánoknak – egy másik, ehhez hasonló szituációban a védő a gólvonalon táncoló labdát kikanalazta a kapu torkából, azonban ebben az esetben egyértelműnek tűnik, hogy a labda már a kapuban volt.


A mérkőzés hajrájában intenzíven ostromolta ellenfele kapuját a Barcelona – meg is lett az eredménye: Lionel Messi ugratta ki Luis Suárezt, az uruguayi csatár közeli lövésével egalizált a katalán sztárcsapat (1–1).

A hátralévő játékidőben már nem változott az állás – döntetlenre végződött a 12 órakor kezdődő összecsapás.


SPANYOL LA LIGA
20. FORDULÓ

Alavés–Atlético Madrid 0–0
Eibar–Deportivo La Coruna 3–1 (Adrián 4., Sergi Enrich 15., Lejeune 72., ill. Colak 19.)
Villarreal–Granada 2–0 (Bruno Soriano 42., Álvaro 73.)
Leganés–Celta Vigo 0–2 (Álvaro Lemos 32., Guidetti 66. – 11-esből)
Betis–Barcelona 1–1 (Alegría 75. ill. L. Suárez 90.)
Espanyol–Sevilla 3–1 (Reyes 4. – 11-esből, M. Navarro 45+2., G. Moreno 71., ill. Jovetics 20.)

Athletic Bilbao–Sporting Gijón 2–1 (Muniain 50., Aduriz 71. – 11-esből, ill. Cop 27. – 11-esből)
Real Madrid–Real Sociedad3–0 (Kovacic 38., C. Ronaldo 51., Morata 83.)

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Real Madrid 19 14 4 1 51–17 +34 46
2. Barcelona 20 12 6 2 52–18 +34 42
3. Sevilla 20 13 3 4 43–28 +15 42
4. Atlético Madrid 20 10 6 4 34–16 +18 36
5. Real Sociedad 20 11 2 7 31–28 +3 35
6. Villarreal 20 9 7 4 28–14 +14 34
7. Athletic Bilbao 20 9 5 6 26–22 +4 32
8. Celta Vigo 20 9 3 8 31–33 –2 30
9. Espanyol 20 7 8 5 28–27 +1 29
10. Eibar 20 8 5 7 28–29 –1 29
11. Las Palmas 19 6 7 6 28–30 –2 25
12. Alavés 20 5 9 6 17–20 –3 24
13. Betis 20 6 5 9 21–31 –10 23
14. Málaga 20 5 7 8 28–34 –6 22
15. Valencia 18 5 4 9 28–33 –5 19
16. Deportivo La Coruna 20 4 7 9 25–32 –7 19
17. Leganés 20 4 6 10 15–33 –18 18
18. Sporting Gijón 20 3 4 13 20–39 –19 13
19. Osasuna 20 1 7 12 21–43 –22 10
20. Granada 20 1 7 12 16–44 –28 10

 

Legfrissebb hírek

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
13 órája

A Villarreal elleni rangadón menetelhet tovább a Barcelona

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:00

A Getafe kiesett; az Athletic Bilbao hosszabbítás után jutott tovább a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2025.12.18. 23:26

A Barcelona az utolsó negyedórában harcolta ki a továbbjutást a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2025.12.16. 23:22

Nagy hajrával nyert a Valencia a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.16. 23:18

Megőrizte idegenbeli veretlenségét a Betis

Spanyol labdarúgás
2025.12.15. 23:02

Raphinha döntött, a Barcelona legyőzte az Osasunát

Spanyol labdarúgás
2025.12.13. 20:26

Nagyot hajrázva nyert a címvédő Fenerbahce a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.12. 23:03
Ezek is érdekelhetik