Real: jövő héten bejelenthetik az új Ibra érkezését – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.01.15. 13:41
Spanyol és svéd sajtóhírek szerint a Real Madrid labdarúgócsapatába szerződhet az AIK Solna svéd csatára, Alexander Isak.

A Marca sportnapilap úgy tudja, hogy a 190 centiméteres magassága és a mozgása miatt az új Zlatan Ibrahimovicként aposztrofált támadó a jövő héten ötéves szerződést ír alá a királyiakkal, akik az elmúlt hónapokban mindent bevetettek, hogy megszerezzék az AIK Solnától.

Isak január elején debütált a svéd felnőttválogatottban, amelyben második mérkőzésén, Szlovákia ellen megszerezte az első találatát. A 17 éves támadó a 2016-os évben 28 tétmérkőzésen 12-szer volt eredményes.

Isak eladásával a Solna is jól járna, állítólag akár 10 millió eurót is kaphat érte.

Mint ismert, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) januárban a Realt és az Atlético Madridot kizárta a nyári és a 2017-es téli átigazolási időszakból, mivel a két spanyol együttes megszegte a 18 éven aluli játékosok klubváltására vonatkozó szabályokat.

A két madridi alakulat fellebbezett a FIFA döntése ellen, melynek következtében a szövetség felfüggesztette az eltiltást. A fellebbviteli tárgyalás után a FIFA megerősítette a szankciót, így a klubok a CAS-hoz fordultak.

A Real közleményéből kiderül, a CAS egyre csökkentette a FIFA két átigazolási időszakra vonatkozó eltiltását, a BL-címvédő együttes 2017 januárjában nem regisztrálhat új játékosokat, ugyanakkor bejelentheti Isak érkezését.

Legfrissebb hírek

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 08:41