Sevilla: továbbra is Ramos az első számú közellenség

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.13. 13:18
A vehemensebb sevillai szurkolóknál a csütörtöki kupameccsen ismét elszakadt a cérna, és bőszen mutogattak a Real Madridban gólt szerző Sergio Ramosnak. A Sevilla saját nevelésű játékosának.

„Rakiticet és Alvest úgy fogadták, mint az isteneket, nekem meg sértegetik az anyukámat” – értetlenkedett a lefújást és a továbbjutást követően a Real Madrid klasszis védője, párhuzamot keresve a Barcelonához igazoló horváttal és brazillal.

Nem aprózták el a sevillai ultrák (Fotó: marca.com)
Nem aprózták el a sevillai ultrák (Fotó: marca.com)

Sergio Ramos helyi születésűként 1996 és 2005 között az együttes játékosa volt, de az első csapatból hamar kitűnt tehetségével: Florentino Pérez 30 millió eurót fizetett a 19 éves védőért. Sevillában azóta sem bocsájtották meg neki a távozását, bár idővel az őt ért sérelmek csillapodtak.

A kupameccs 83. percében viszont ismét fellángoltak az érzelmek a helyi drukkerekben: 3–1-es sevillai vezetésnél Serio Ramos panenkás mozdulattal értékesített egy büntetőt. Mindezt közvetlenül a szemük előtt, hiszen pont a Sevilla kapuja mögött voltak a helyi csapat hangadói. A Real védője farkasszemet nézett a táborral, majd nekik hátat fordítva a mezén lévő nevére mutogatott. A stadion többi részétől viszont kezét felemelve mintegy elnézést kért. Utalva arra, hogy részéről ez a gólörömös magánjelenet csak a sértegetőknek szólt.

A találkozó 3–3-as végeredménnyel zárult, a fővárosiak 6–3-as összesítéssel jutottak be a negyeddöntőbe, ahol majd a Celta Vigo ellen folytatják a szereplésüket.

Legfrissebb hírek

Kellettek Courtois bravúrjai, a Real Madrid hazai pályán legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2025.12.20. 22:58

A Getafe kiesett; az Athletic Bilbao hosszabbítás után jutott tovább a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2025.12.18. 23:26

Spanyol Kupa: szenvedett, de nyert a Real Madrid a harmadosztályú ellenfelével szemben

Spanyol labdarúgás
2025.12.17. 23:26

A Barcelona az utolsó negyedórában harcolta ki a továbbjutást a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2025.12.16. 23:22

Király-kupa: másodosztályú csapat ejtette ki a Mallorcát

Spanyol labdarúgás
2025.12.16. 22:06

Barca: először kezdhet az idényben Ter Stegen, de nem kizárt, hogy mennie kell

Spanyol labdarúgás
2025.12.16. 12:22

La Liga: feszült hangulatú meccsen ikszelt egymással a Valencia és a Sevilla

Spanyol labdarúgás
2025.12.07. 18:16

Király-kupa: negyedosztályú csapat ejtette ki az Espanyolt

Spanyol labdarúgás
2025.12.04. 23:49
Ezek is érdekelhetik