Atlético: a Porto rekordösszeget fizetett a középpályásért

2017.02.10. 14:54
null
Óliver Torres (kék-fehérben) végleg a Portóhoz igazolt (Fotó: AFP)
A portugál élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Porto klubrekordot jelentő 20 millió euróért végleg megvásárolta Óliver Torrest, az Atlético Madrid spanyol korosztályos válogatott középpályását.

 

A 22 esztendős futballista kölcsönben már a 2014–2015-ös szezont is a Portónál töltötte, majd visszatért az Atlético Madridhoz, melynek színeiben a következő idényben több mint 30 mérkőzésen lépett pályára, ám Diego Simeone általában csak csereként számolt vele.

A NÉPLIGETBEN IS JÁTSZOTT
Óliver Torres 2006-ban, még a Real Madrid utánpótláscsapatának tagjaként pályára lépett a Népligetben, a Ferencváros által szervezett Christmas Cupon. Erről bővebben itt olvashat!

A Porto 2016 nyarán ismét kölcsönvette Óliver Torrest, akit most végleg megvásárolt. Az U19-es Európa-bajnok futballista a klub történetének legdrágább játékosa lett, illetve hozzá hasonlóan 2015 júliusában a Marseille-ből érkező Giannelli Imbuláért is 20 millió eurót fizettek.

Torres mellett Iker Casillas és Iván Marcano személyében még két spanyol légióst foglalkoztat a Porto, amelynek 20 forduló után egy pont a lemaradása a listavezető Benfica mögött a portugál bajnokságban.

Legfrissebb hírek

Chelsea: 2033-ig volt szerződése, de ezen is hosszabbított Cole Palmer

Angol labdarúgás
2026.10.10. 14:09

A Liverpool és a Manchester United is versenybe szállt a Bournemouth védőjéért – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.08. 11:04

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41

Tizennyolc évvel az útnak indulása után hazájába igazolt James Rodríguez

Minden más foci
2026.09.12. 11:37

Miért nem igazolt fiatal spanyol középcsatárt a Barcelona?

Spanyol labdarúgás
2026.09.04. 20:56

A Milan ajánlatot kapott Leaóért; Watkins Szaúd-Arábiába tart – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2026.08.26. 21:15

Christopher Nkunku visszatért Lipcsébe – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.25. 20:52

Martinelli az Al-Hilalba, Kodro Krétára tart – ez történt hétfőn a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.24. 22:58