Barcelona: „Ha még egyszer így játszunk…” – ezt mondta Iniesta a társaknak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.16. 16:08
A katalán Sport napilap exkluzív információkat szellőztetett meg arról, hogy miről beszélgettek a Barcelona labdarúgócsapatának játékosai a Paris Saint-Germaintől elszenvedett 4–0-s vereség után a hazafelé tartó repülőúton.



A hírek szerint Andrés Iniesta csapatkapitány és Sergio Busquets tartotta az eligazítást, akik górcső alá vették a Luis Enrique által megálmodott taktikát a párizsi Bajnokok Ligája-mérkőzésre. A futballisták sajnálatukat fejezték ki, amiért – utólag belegondolva – elrontották a felkészülést a BL-nyolcaddöntő első felvonására, ugyanakkor intő jelként fogták fel, hogy a PSG elleni meccs rámutatott a hiányosságokra. A beszélgetést a szakmai stáb is végighallgatta.

„Egyre távolabb kerülünk attól a filozófiától, amely naggyá tett minket” – mondta az egyik játékos. „Amikor birtokoljuk a labdát, nagyon szervezettek vagyunk, anélkül viszont minden sokkal bonyolultabb” – vélekedett egy másik.

A beszélgetést Iniesta zárta le, aki a Catalunya Radio értesülései szerint azt mondta csapattársainak: „Ha még egyszer így játszunk, nem érdemeljük meg, hogy a Barcelona mezét viseljük.”

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
16 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
17 órája

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
23 órája

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
2026.02.01. 22:44

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

BL-sorsolás: ismét összecsap egymással a Benfica és a Real Madrid!

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 12:28
Ezek is érdekelhetik