Spanyolország: Neymar fellebbezését elutasították

MTI MTIMTI MTI
2017.02.20. 17:23
null
Neymarnak bíróság elé kell állnia (Fotó: AFP)
A Barcelona brazil labdarúgójának, Neymarnak bíróság elé kell állnia csalás és korrupció vádjával, miután hétfőn elutasították a fellebbezését.

 

A 25 éves csatáron kívül jelenlegi klubjára, valamint előző egyesületére, a Santosra is bírósági eljárás vár. Az ő beadványukon kívül a spanyol legfelsőbb bíróság szintén elutasította hétfőn Neymar édesanyja, Nadine Goncalves, illetve az N&N nevű családi cégük fellebbezését.

Az ügy a DIS elnevezésű brazil befektetési csoport panaszával indult. A Neymar játékjogát részben birtokló cég azt állítja, hogy kevesebb pénzt kapott, mint amennyi jogosan járt volna, amikor a játékos 2013-ban a Santostól az FC Barcelonához igazolt.

Ezután Brazíliában és Spanyolországban is vizsgálatok indultak annak kiderítésére, hogy eltitkolták-e az átigazolási díj egy részét, majd az ügyészség kétéves börtönbüntetést és csaknem 10 millió dollár pénzbüntetést kért Neymarra és az édesapjára. A futballistának ugyanakkor valószínűleg akkor sem kellene börtönbe vonulnia, ha bűnösnek találnák, mert büntetlen előéletű.

Az ügyészek most a Barcelonára 9 millió, a Santosra pedig 7 millió dolláros bírság kiszabását javasoltak.

Az ügyet júniusban egyszer már lezárta a bíróság, akkor a támadó klubja 5.5 millió euró bírságot fizetett a spanyol adóhatóságnak a játékos 2013-as átigazolási ügyében. Szeptemberben azonban fordulat történt, a spanyol ügyészség sikeresen fellebbezett az ítélet ellen, így újra megnyithatták az ügyet. A Barcelona Neymar átigazolásakor azt jelentette be, hogy a brazil futballistáért 57 millió eurót fizetett a Santosnak, ám kiderült, valójában csaknem 100 millió euró volt az összeg, így a klub többmilliós adójárulékot nem fizetett be.

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

A Racing edzője a fogorvosi látogatáshoz hasonlította az FC Barcelona elleni mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 09:51