Real: a francia csodagyereket óva intik a királyi gárdától

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.28. 13:41
Az Arsenal és a Villarreal korábbi sztárja, Robert Pires azt tanácsolja a Monaco csodagyerekének, Kylian Mbappénak, hogy ne szerződjön a Real Madridhoz – legalábbis egyelőre.

A hétvégén már a felnőttválogatottban is bemutatkozó tehetség ebben a szezonban minden sorozatot figyelembe véve 19 gólt szerzett és 11 gólpasszt osztott ki – találatai közül a két legfontosabb alighanem a Manchester City elleni Bajnokok Ligája-párharcban szerzett góljai, melyekkel alaposan hozzájárult ahhoz, hogy csapata bejusson a legjobb nyolc közé.

Nem véletlen, hogy egyre több nagy csapattal, többek között a Real Madriddal is rendszeresen szóba hozzák.

Pires magasztalta a fiatal támadót, akit az új Henrynak aposztrofálnak, de szerinte Mbappénak egyelőre nem szabad eligazolnia.

„Természetesen Henryhoz hasonlítják, mert gyors, nagyszerű képességei vannak és okos játékos – mondta Pires a Sky Sportsnak. – Nagyon jó játékos, de még fiatal, és úgy vélem, a legjobb az lenne a számára, ha még néhány évig a Monacónál folytatná.”

„Arra például nem lenne szüksége, hogy a Real Madridhoz igazoljon – tette hozzá. – A világ egyik legnagyobb csapata, de óriási lenne rajta a nyomás.”a felnőttválogatottban is bemutatkozó tehetség ebben a szezonban minden sorozatot figyelembe véve 19 gólt szerzett és 11 gólpasszt osztott ki – találatai közül a két legfontosabb alighanem a Manchester City elleni Bajnokok Ligája-párharcban szerzett góljai, melyekkel alaposan hozzájárult ahhoz, hogy csapata bejusson a legjobb nyolc közé.

Nem véletlen, hogy egyre több nagy csapattal, többek között a Real Madriddal is rendszeresen szóba hozzák.

Pires magasztalta a fiatal támadót, akit az új Henrynak aposztrofálnak, de szerinte Mbappénak egyelőre nem szabad eligazolnia.

„Természetesen Henryhoz hasonlítják, mert gyors, nagyszerű képességei vannak és okos játékos – mondta Pires a Sky Sportsnak. – Nagyon jó játékos, de még fiatal, és úgy vélem, a legjobb az lenne a számára, ha még néhány évig a Monacónál folytatná.”

„Arra például nem lenne szüksége, hogy a Real Madridhoz igazoljon – tette hozzá. – A világ egyik legnagyobb csapata, de óriási lenne rajta a nyomás.”

Legfrissebb hírek

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
21 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

Kylian Mbappé reméli, hogy Ousmané Dembélé kapja az Aranylabdát

Francia labdarúgás
2025.09.08. 20:48

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36
Ezek is érdekelhetik