Barcelona: a Chapecoense lesz a vendég a hagyományos kupán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.06.28. 19:09
A spanyol élvonalbeli FC Barcelona a brazil Chapecoense labdarúgócsapatát látja vendégül az augusztusi Joan Gamper-kupán.

A Barca már korábban jelezte, hogy az idén a novemberben tragikus repülőgép-balesetet szenvedő Chapecoensét hívja meg az 1966 óta minden évben megrendezett Joan Gamper nyári felkészülési kupára. A katalánok hivatalos közleményben erősítették meg a hírt, mint írták, ezzel szeretnének tisztelegni a balesetben elhunyt 71 ember emléke előtt.

A két csapat augusztus 7-én a Camp Nouban mérkőzik meg egymással a Barcelona első elnökéről elnevezett kupáért. A spanyol együttes a legutóbbi négy kiírást egyaránt megnyerte.

A Barcelonának ezzel teljes a nyári programja. Július második felében az Egyesült Államokban túráznak Lionel Messiék, július 22-én a Juventusszal, négy nappal később a Manchester Uniteddel, 29-én pedig a Real Madriddal csapnak össze.

Legfrissebb hírek

Raphinha vezérletével a Betis ellen is megőrizte hibátlan hazai mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
8 órája

Királyi összeomlás – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 23:10

Robert Lewandowski az idény végén távozik a Barcelonától – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 13:33

Dupla Tízes: mennie kellene Péreznek? – így ment tönkre minden a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 18:18

90 millió euró évente – Lewandowski ennyiért választhatja Szaúd-Arábiát

Spanyol labdarúgás
2026.05.14. 10:45

Nem lesz meg a 100 pontos bajnokság a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2026.05.13. 23:15

Az ezredforduló óta a Barcelona uralja a La Ligát

Spanyol labdarúgás
2026.05.12. 07:12

Gyász és ünnep – Somogyi Zsolt jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.05.12. 00:08
Ezek is érdekelhetik