La Liga: exliverpooli duplázó, megvan a harmadik feljutó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.24. 23:19
null
A Getafe egy év szünet után ismét az élvonalban bizonyíthat (Fotó: Twitter)
A Getafe az idegenben elszenvedett egygólos vereség után hazai pályán 3–1-re legyőzte a Tenerifét a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságba jutásért rendezett rájátszás döntőjének visszavágóján, így egy év szünet után azonnal visszakapaszkodott a La Ligába.

 

Az első mérkőzésen Jorge Sáenz fejes gólja döntött, így a Tenerife jobb helyzetből várta a Getafe otthonában rendezett visszavágót.

A meccs igazi gólzáporral indult: a 9. percben Alejandro Faurlin egy szöglet után a tizenhatoson belül pattogó labdát vágta a bal alsóba, majd három perccel később Dani Pacheco – a korábban a Liverpoolban is szereplő támadó – fejezett be góllal egy remek Getafe-támadást.

A 17. percben Anthony Lozano révén szépített a Kanári-szigeteki csapat, az első félidő hajrájában azonban újabb Pacheco-gólnak tapsolhattak a hazaiak – és mint később kiderült, ez a találat „aranyat” ért a Getafénak, amely 3–2-es összesítéssel, egy év szünet után visszajutott az élvonalba.

Érdekesség, hogy a Getafe a maihoz hasonlóan 2004-ben is a Tenerife legyőzésével váltotta meg a jegyét az első osztályba.

SEGUNDA DIVISIÓN, RÁJÁTSZÁS A FELJUTÁSÉRT
DÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Getafe–Tenerife 3–1
(Faurlin 9., Dani Pacheco 12., 37., ill. A. Lozano 17.)
Feljutott: a Getafe, 3–2-es összesítéssel

A Levante és a Girona már korábban feljutott.

Legfrissebb hírek

A Villarreal ellen szerezte meg idénybeli első sikerét az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
13 órája

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
18 órája

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 14:27

„Anyám mindig azt akarta, hogy tanuljak” – Lamine Yamal a gyermekkoráról

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 09:43

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

Magabiztos sikerrel szerezte meg első győzelmét a Valencia

Spanyol labdarúgás
2025.08.29. 23:40
Ezek is érdekelhetik