Edzősors: már januárban munkába állhat Luis Enrique

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.11. 09:17
null
Luis Enrique már januárban visszatérhet az edzősködéshez (Fotó: AFP)
A Marca információi szerint a kínai labdarúgás élvonalában szereplő Sanghaj Senhua az FC Barcelonától az előző szezon végén távozó Luis Enriquét nézte ki Gustavo Poyet helyére, aki hétfőn lemondott posztjáról.

 

Bár a 47 esztendős spanyol szakember áprilisban még azt nyilatkozta, hogy legalább egy évet biztosan kihagy, visszatérésére mégis sor kerülhet ennél hamarabb. A hírek szerint Luis Enriquével a Sanghaj Senhua folytat tárgyalásokat: a kínai klub állítólag januártól számítana a Barcelona korábbi vezetőedzőjére, aki Gustavo Poyet helyét venné át a bajnokságban az utóbbi négy meccsét elbukó együttesnél.

Az is előfordulhat, hogy a spanyol szakember már hamarabb munkába áll, cikkünk megjelenése után néhány órával ugyanis a kínai klub hivatalos közleményben számolt be róla, hogy Poyet lemondott posztjáról, amit a vezetőség elfogadott.

Az új szezont tehát új trénerrel kezdené meg a Sanghaj Senhua, amelynek szurkolói a hétvégén a Honan Csienje ellen 2–1-re elveszített találkozón kifütyülték a gárda legnagyobb sztárját, Carlos Tévezt. Az argentin most tért vissza a vádlisérülése után, motiválatlan játéka, valamint nem megfelelő fittsége azonban finoman szólva nem nyerte el a drukkerek tetszését.

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
38 perce

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
1 órája

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
6 órája

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

A Barcelona szép gólokkal hozta a kötelezőt az Oviedo ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.25. 23:00
Ezek is érdekelhetik