Real Madrid: Zidane megtalálta a „következő Messit”?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.09.12. 14:23
Marco Asensio, a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Real Madrid tehetsége elmondta, Zinédine Zidane Lionel Messihez hasonlította őt.

A 21 éves Asensio remekül kezdte a 2017–2018-as idényt, hat tétmérkőzésen négyszer talált az ellenfelek kapujába a csapatában, így nem is csoda, hogy a négyszeres spanyol válogatott játékost azóta szinte az összes európai élklubbal összeboronálták már.

Marco Asensio most elmondta, hogy Zinédine Zidane, a Real Madrid vezetőedzője egy igazi klassziséhoz hasonlította a bal lábát.

„Azt mondta nekem, hogy Lionel Messi óta nem találkozott ilyen bal lábbal, mint ami nekem van – idézi Asensiót a Cadena COPE. – Nagyon lenyűgözött ezzel, elvégre Messi egy igazi fenomén.”

A támadó emellett arról is beszélt, milyen meglepő számára, hogy a rivális Barcelona nem tudta megtartani Neymart.

„Szerintünk elég furcsa ez az egész Neymar-helyzet. Rendkívül fontos eleme volt a katalán együttesnek, amely mégsem tudta megtartani a játékost. Kicsit különös.”

Legfrissebb hírek

Luis Enrique: a célunk mostantól a BL megnyerése

Bajnokok Ligája
1 perce

Videó: Pintér Dániel megszerezte első gólját az Inter Miamiban, de kikapott az MLS kirakatcsapata

Légiósok
48 perce

A PSG BL-döntős kezdőjéből kilencen pályán, Akliouche bemutatkozik – íme, a Szuperkupa kezdőcsapatai

Minden más foci
14 órája

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
16 órája

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
18 órája

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
22 órája

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 19:12

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28