Barca: túl bő a keret – Valverde több játékostól is megválna

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.10.01. 09:54
null
Ernesto Valverde szerint túl sok futballista alkotja a Barcelona keretét (Fotó: AFP)
Spanyol sajtóértesülések szerint Ernesto Valverde, az FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője úgy véli, hogy túl bő a katalánok kerete, ezért a télen több játékosától – főleg középpályásoktól – is megválna.

 

A Sport beszámolója szerint Valverde a nyári átigazolási időszakban nem fogalmazott meg speciális és teljesíthetetlen igényeket Pep Segura vezérigazgató és Robert Fernández sportigazgató felé, de mindig elmondta a véleményét a kerettel kapcsolatban. A szakvezető szerette volna elérni, hogy a klub több játékosát is el- vagy kölcsönadja, ami hellyel-közzel sikerült is, ám Valverde szerint még mindig túlságosan bő a katalánok kerete.

A Barcelona vezetőedzője szeretné megnézni az edzéseken a B-csapat fiatal játékosait, de a gyakorlásokon már így is olyan sokan vesznek részt, hogy nincs lehetőség a keret további bővítésére. Éppen ezért Valverde bízik benne, hogy januárban több labdarúgótól is sikerül megválni. A szakember elsősorban a középpályások számát sokallja, ami Arda Turan, André Gomes és Rafinha számára lehet rossz hír, de rajtuk kívül Thomas Vermaelen és Paco Alcácer is átadólistára kerülhet, rájuk ugyanis – az eddigi tapasztalatok alapján – nem számít a rutinos tréner.

A Barcelonával kapcsolatos hír még, hogy a klub vezető nemzetközi játékosmegfigyelője, Ariedo Braida a héten Németországban járt, ahol a helyszínen tekintette meg a Schalke–Bayer Leverkusen (1–1) bajnoki mérkőzést, amelyen két német válogatott futballista, Leon Goretzka és Jonathan Tah teljesítményét vette szemügyre. Spanyol sajtóinformációkra hivatkozva nemrégiben beszámoltunk róla, hogy a Schalke középpályása iránt valóban érdeklődik a Barcelona, ám Braida lehűtötte a kedélyeket.

„Goretzka kétségkívül kiváló futballista, ám egyelőre túl korai lenne számára a Barcelonában játszani. Járom a világot, hogy felkutassam a legtehetségesebb játékosokat, de nagyok az igényeink…” – mondta Braida.

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

A Racing edzője a fogorvosi látogatáshoz hasonlította az FC Barcelona elleni mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 09:51