Barcelona: „Azt hiszem, eljött az idő, lehet, hogy távozom…”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.11.11. 16:57
Bár egy évvel ezelőtt még úgy tűnt, Javier Mascherano búcsút int az FC Barcelonának, az argentin futballista 2019-ig meghosszabbította szerződését, mivel úgy érezte, ezzel tud a legjobban segíteni csapatának. Ám könnyen lehet, nem tölti ki szerződését a gránátvörös-kékeknél…

Másfél évvel ezelőtt, 2016 májusában körbejárta a hír a nemzetközi sportsajtót, Javier Mascherano távozik a katalánoktól. Az argentint a Juventus szerződtette volna akkor, ám a klubbal való egyeztetés után a futballista úgy döntött, nemet mond az összes kérőnek, és tovább szolgálja a Barcát.a futballista úgy döntött, nemet mond az összes kérőnek, és tovább szolgálja a Barcát.

Az argentin La Nacionnak azonban most elárulta Mascherano, 2018 nyarán már ő fog dönteni…

Eljött az idő? (Fotó: AFP)
Eljött az idő? (Fotó: AFP)

„Ez mindig úgy működött, hogy amikor közeledett a szerződésem vége, összeültünk a klub vezetőivel, akik elmondták, igényt tartanak-e még rám. Eddig mindig »igen« volt a válasz, így mindig hosszabbítottam. Most azonban én fogok dönteni” – mondta Mascherano.

„Még aludnom kell rá néhányat, de azt hiszem, eljött az idő, lehet, hogy távozom jövő év nyarán Barcelonából” – tette hozzá az argentin, aki elmondta, a hazatérés gondolatát sem zárja még ki, de akár az európai elitben is maradna, ha még bírja az iramot.

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

A Racing edzője a fogorvosi látogatáshoz hasonlította az FC Barcelona elleni mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 09:51