Király-kupa: tartalékolva is „továbbjutott” a Real Madrid

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.04. 22:52
null
Gareth Bale a jobb alsó sarokba gurított a tizenegyesből (Fotó: AFP)
A Real Madrid labdarúgócsapata tartalékos összeállításban is nyerni tudott 3–0-ra a Numancia vendégeként a spanyol Király-kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.

 

 

A Barcelonához hasonlóan a Real Madrid is erősen tartalékos kezdővel állt fel (Casilla – Carvajal, Vallejo, Nacho, T. Hernández – M. Llorente, Ceballos – Lucas Vázquez, Asensio, Bale – Mayoral), de a Celta Vigóhoz hasonlóan a Numancia sem tudott élni a lehetőséggel.

A mérkőzés első találata a 35. percben született: Lucas Vázquezt buktatták a tizenhatoson belül, a büntetőt pedig Gareth Bale értékesítette. Érdekesség, hogy (Cristiano Ronaldo, Marco Asensio és Lucas Vázquez után) a walesi már a negyedik Real Madrid-játékos, aki ebben az idényben gólt lőtt tizenegyesből. Ebben a tekintetben már ekkor a fővárosi gárda volt a „legszínesebb” a La Liga csapatai között.

A Numancia helyzete a 60. percben tovább romlott, szenegáli középpályása, Pape Maly Diamanka ugyanis megkapta a második sárga lapját.

Kis híján emberhátrányban is egyenlített a hazai együttes, Inigo Pérez a kezdőkörből emelte át a kint kalandozó Kiko Casillát, ám a labda a lécről visszapattant.

A hajrában a 74. percben becserélt Isco növelhette volna a Real előnyét, de nagy helyzetben ekkor még a kapu fölé lőtt. Nem sokkal később, a szintén Vázquez által kiharcolt tizenegyesből már jobban célzott, majd a 91. percben a 20 éves Borja Mayoral is bevette a Numancia kapuját, így nem sok kérdés maradt a visszavágóra.

SPANYOL KIRÁLY-KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Numancia (II.)–Real Madrid 0–3
(Bale 35. – 11-esből, Isco 89. – 11-esből, Mayoral 91.)
Espanyol–Levante 1–2 (Moreno 28., ill. J. Morales 38. – 11-esből, I. López 74.)
KORÁBBAN
Celta Vigo–FC Barcelona 1–1
(Sisto 31., ill. Arnáiz 15.)
Leganés–Villarreal 1–0 (Amrabat 49.)

SZERDÁN JÁTSZOTTÁK
Formentera (III.)–Deportivo Alavés 1–3
Lleida Esportiu (III.)–Atlético Madrid 0–4
Cádiz (II.)–Sevilla 0–2
Las Palmas–Valencia 1–1


A visszavágókat január 9–11. között játsszák.

 

Legfrissebb hírek

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
15 órája

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szép gólokkal hozta a kötelezőt az Oviedo ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.25. 23:00

La Liga: a Sevilla kétgólos hátrányból egyenlített az Elche ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.19. 23:08

A Real Madridot búcsúztató kiscsapat vendége lesz a Barca a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2026.01.19. 14:29
Ezek is érdekelhetik