Barcelona: A Real Madridtól megkerestek, mennék-e – Iniesta

Vágólapra másolva!
2018.05.29. 15:22
A Real Madrid is megkörnyékezte Andrés Iniestát akkoriban, amikor a spanyol középpályás kevesebb lehetőséghez jutott az FC Barcelonában – erről maga Iniesta beszélt egy tv-interjúban.

„Az első szezonjaimban nem sokat játszottam a Barcában, s ekkor a Real Madridtól megkerestek, nem mennék-e át oda. Nem voltak előrehaladott tárgyalások, általában addig jutottunk, hogy elmondták, szeretnék, ha mennék. De mindig igyekeztem határozottan jelezni, hogy maradok Barcelonában” – mondta Iniesta az El Hormiguero tv-műsorban.„Az első szezonjaimban nem sokat játszottam a Barcában, s ekkor a Real Madridtól megkerestek, nem mennék-e át oda. Nem voltak előrehaladott tárgyalások, általában addig jutottunk, hogy elmondták, szeretnék, ha mennék. De mindig igyekeztem határozottan jelezni, hogy maradok Barcelonában” – mondta Iniesta az El Hormiguero tv-műsorban.

Iniesta elmondta, amikor fiatalon keveset játszott, többször szóba került, hogy kölcsönadják, de ebbe sosem ment bele.

„Azt gondoltam, inkább játszom tíz percet a Barcelonában, mint teljes meccset máshol, és ezt mindig a vezetőség tudtára is adtam – folytatta Iniesta, aki érzi, most már váltania kellett. – Most más a helyzet. A Barcelona többet érdemel annál, mint amit én nyújtani tudok neki. Másfél éve foglalkoztatott a gondolat, nem volt könnyű meghozni a döntést, nem egyik napról a másikra határoztam el magam.”

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
9 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
10 órája

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
15 órája

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

A Barcelona szép gólokkal hozta a kötelezőt az Oviedo ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.25. 23:00
Ezek is érdekelhetik