Barcelona: vádat emeltek a korábbi elnök ellen

MTI MTIMTI MTI
2018.06.29. 21:20
Pénzmosás és adócsalás miatt az ügyben eljáró madridi bíró pénteken vádat emelt Sandro Rosell, az FC Barcelona volt elnöke ellen, aki tavaly május óta van előzetes letartóztatásban.

Őt, továbbá feleségét, andorrai jogászukat, s még további három személyt gyanúsítanak azzal, hogy a brazil futballválogatott mérkőzéseinek televíziós közvetítési jogaival kapcsolatos ügyleteknél saját zsebre dolgoztak. Emellett Rosell még korábban, a Nike cég vezető brazíliai képviselőjeként jelentős összegek után nem fizette be a brazil államkasszát megillető summát.

A vád szerint a korábbi sportvezető a tévés szerződéseknél mintegy 15 millió euró, a „gyanús” Nike-kontraktusok esetében pedig további ötmillió euró után nem fizetett adót.

Egy másik ügyben még várat magára a jogi eljárás: Rosell azután mondott le négy év után 2014-ben a Barcelonánál, hogy azzal vádolták, az azóta már a francia PSG-ben játszó Neymar megszerzése sokkal többe került annál, mint amennyit bevallottak a brazil csatár 2013-as szerződtetésekor.

Az 54 éves Rosell továbbra is minden vádat tagad.

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
Tegnap, 11:06

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

A Racing edzője a fogorvosi látogatáshoz hasonlította az FC Barcelona elleni mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 09:51