La Liga: drámai végjáték, a Numancia játszhat a feljutásért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.09. 20:17
A Numancia a 91. percben szerzett győztes gólt a Zaragoza otthonában a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságba kerülésért vívott rájátszás elődöntőjében, és 3–2-es összesítéssel továbbjutott a párharcból.

A párharc első mérkőzéséhez hasonlóan ezúttal is a vendégcsapat került előnybe, igaz, akkor a Zaragoza már a 4. percben betalált, most a Numancia góljára a 64. percig kellett várni. A hazaiak a 80. percben egyenlítettek, nem sokkal később aztán már talán a hosszabbításra készült mindenki, de a rendes játékidő ráadásában Pape Maly Diamanka révén ismét előnybe került a Numancia, s mint kiderült, ez a gól a győzelmet, valamint a továbbjutást is érte egyben.

A feljutásért vívott rájátszás másik elődöntőjében a Valladolid 3–1-es előnyben utazik a Sporting Gijón elleni, vasárnapi visszavágóra.

Mint ismert, a Rayo Vallecano és az Huesca bajnoki helyezése révén jutott fel az élvonalba.

SPANYOLORSZÁG, RÁJÁTSZÁS A LA LIGA-TAGSÁGÉRT
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Zaragoza–Numancia 1–2
(M. González 80., ill. I. Pérez 64., Diamanka 91.)
Továbbjutott: a Numancia 3–2-es összesítéssel

Legfrissebb hírek

A Villarreal ellen szerezte meg idénybeli első sikerét az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
10 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 23:13

Real Madrid: hónapokra kidőlt a rutinos védő

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 19:23

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 14:27

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Balhé Mallorcán: felfüggesztette csapatkapitány-helyettesét a baleári klub

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 14:27
Ezek is érdekelhetik