Adóügy: Cristiano Ronaldo kiválthatja börtönbüntetését

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.07.27. 19:40
Cristiano Ronaldo megegyezett a spanyol adóhatósággal, így a portugál labdarúgó pénzbefizetéssel kiválthatja kétéves börtönbüntetését.

A spanyol ügyészség pénteki bejelentése szerint a megállapodás értelmében 19 millió eurót (6.1 milliárd forintot) fizet az államkasszába az ötszörös aranylabdás támadó.

A 33 éves Ronaldo ellen tavaly júniusban indított pert adócsalás miatt a spanyol ügyészség, mivel a vád szerint 2011 és 2014 között a Real Madrid játékosaként 14.76 millió euró (4.5 milliárd forint) adót nem fizetett be az államkasszába, ráadásul mindezt tudatosan tette: egy üzleti vállalkozás segítségével szándékosan rejtette el a személyéhez fűződő kereskedelmi jogok értékesítéséből származó jövedelmét. A bejelentett összeg tartalmazza az adóhátralék és a bírság összegét, valamint a kétéves börtönbüntetés kiváltását.

A két hete a Juventushoz szerződő Ronaldo utóbbit azért válthatta ki pénzbírsággal, mivel Spanyolországban az első, nem erőszakos bűncselekmény esetén a kétéves vagy annál rövidebb időtartamra szóló börtönbüntetést általában felfüggesztik.

A rivális FC Barcelona sztárja, Lionel Messi adócsalási ügye tavaly júliusban zárult: a szintén ötszörös aranylabdás argentin támadó a 2007 és 2009 közötti időszakra vonatkozóan rossz adóbevallást adott le, s a spanyol adóhatóság szerint 4.1 millió eurót nem fizetett be. Így először 21 hónapos börtönbüntetést kapott, ám ezt végül 252 ezer euróval kiválthatta.

Korábban a spanyol élvonal nagycsapataiban szereplő több labdarúgó, így Xabi Alonso, Luka Modric, Marcelo, Alexis Sánchez, Ricardo Carvalho, Ángel Di María, Javier Mascherano, Radamel Falcao és Fábio Coentrao ellen is hasonló eljárás indult. A Manchester United vezetőedzője, José Mourinho Real Madridnál töltött időszakát jelenleg is vizsgálják.

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldónak meggyűlt a baja az őrzőivel, de a végén ünnepelhetett – videó

Minden más foci
2026.01.27. 14:26

„Ez Isten utolsó figyelmeztetése!” – Lángba borította Cristiano Ronaldo szobrát egy férfi Madeirán

Minden más foci
2026.01.21. 18:53

Videó: Tóth Alex bevallotta, hogy Cristiano Ronaldo a bálványa

Angol labdarúgás
2026.01.21. 11:09

C. Ronaldo betalált, de csapata emberhátrányban kikapott az éllovastól – videó

Minden más foci
2026.01.12. 20:52

A siker gyakran az edzés utáni órákban dől el

Egyéb egyéni
2026.01.09. 07:17

Az év legnézettebb videói: Szoboszlai Dominik és Cristiano Ronaldo találkozása – íme, az első helyezett!

Magyar válogatott
2026.01.02. 21:08

C. Ronaldo fura góllal búcsúztatta az óévet – videó

Minden más foci
2025.12.30. 21:46

Cristiano Ronaldo továbbra is az ezer gólra hajt

Minden más foci
2025.12.29. 15:26
Ezek is érdekelhetik