Real Madrid: nincs több galaktikus? Pérez a fiatalokra szavaz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.07.24. 10:22
null
Andrij Lunyin elképesztően boldog, hogy kedvenc csapatához szerződhetett (Fotó: AFP)
A sorozatban három, a legutóbbi ötből négy Bajnokok Ligáját megnyerő Real Madridnál úgy tűnik a fiatalok mellett tették le a voksot, véget érhet a galaktikus korszak, ami új esélyt adhat az európai riválisoknak – veti fel cikkében az As.

 

Florentino Pérez klubelnök ugyanis elhintette, hogy véget értek azok az idők, amikor az együttes óriási pénzekért vásárol a világ élvonalába tartozó játékost, inkább a legreményteljesebb fiatalok megszerzésére fókuszál a klub.

Ez egyben azt is jelentheti, hogy hiába boronálják össze a királyi gárdát Eden Hazard-ral és Neymarral is, Cristiano Ronaldo utódja aligha közülük kerül ki. Mindeközben három fiatal már érkezett is.

A TINÉDZSEREKÉ A VILÁG?

Az már 2017 májusában eldőlt, hogy az egyik legnagyobb brazil tehetség, a 18. születésnapját július 12-én ünneplő Vinícius Júnior 45 millió euróért érkezik az együtteshez.

A balszélső mellett egy másik brazil tini, a 2001. január 9-én született Rodrygo is elkötelezte magát a Real Madridhoz, az ő ára is 45 millió euró a transfermarkt.de szerint, és honfitársához hasonlóan a támadósor minden posztján bevethető, de ő is leginkább a bal szélen mozog otthonosan.

Rajtuk kívül egy tehetséges ukrán kapus is érkezett a Zorja Luhanszktól, a hírek szerint 14 millió euróért cserébe. A 19 éves, 191 centiméter magas Andrij Lunyin a legutóbbi két szezonjában 51 ukrán bajnokiból 20-at kapott gól nélkül hozott le, és Európa egyik legtehetségesebb ifjú kapusaként tartják számon. Ő speciel 3000 ajánlatot utasított vissza elmondása szerint azért, hogy a királyi gárdához igazoljon.

ŐK LESZNEK A JÖVŐ CSAPATÁNAK ALAPKÖVEI

Pérez Lunyin hétfői bemutatásán beszélt a csapat jövőjéről:

„Apránként lerakjuk a csapatunk jelenének és jövőjének alapjait. Szeretnénk beépíteni a fiatal tehetségeket, akik a jövőnket alakíthatják és akik a maximumra törekszenek. A klubunk arra építette a mítoszát és legendáját, hogy senki ellen sem futamodik meg, és mindig mindent meg akar nyerni. A trófeáinkat alázattal, kemény munkával és elkötelezettséggel, csapatként szereztük meg.”

Legfrissebb hírek

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 09:02

Mbappéék különcködtek, nem vettek részt a La Liga kampányában

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 10:24

Real Madrid: Rodrygo februárra lendülhet csúcsformába

Spanyol labdarúgás
2026.09.15. 09:09

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41

Tizennyolc évvel az útnak indulása után hazájába igazolt James Rodríguez

Minden más foci
2026.09.12. 11:37

Miért nem igazolt fiatal spanyol középcsatárt a Barcelona?

Spanyol labdarúgás
2026.09.04. 20:56

A Milan ajánlatot kapott Leaóért; Watkins Szaúd-Arábiába tart – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2026.08.26. 21:15

Lex Vinícius – Csinta Samu publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2026.08.26. 00:08