Real Madrid: kellemetlen videó került elő Courtois-ról…

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.11. 18:02
Mint ismert, Thibaut Courtois a Chelsea-től a Real Madridhoz igazolt, és már a bemutatásánál magára haragította korábbi csapatainak szurkolóit, mikor megcsókolta a blancók címerét. Ám most előkerült egy videó, ami miatt már a Real-drukkerek is haragszanak a belgára…

Bár Courtois állítja, egy álma vált valóra a Real Madridba igazolással, és gyermekkora óta arról álmodott, hogy egy nap a királyiak mezében véd, előkerült róla egy videó, ami mást mond, és amelyben éppen a Real Madrid drukkereit szidja – nem túl visszafogott módon.előkerült róla egy videó, ami mást mond, és amelyben éppen a Real Madrid drukkereit szidja – nem túl visszafogott módon.

A felvétel 2013-ból való, tehát öt évvel ezelőtti, akkor készült, mikor az Atlético a városi riválist legyőzve elhódította a Spanyol Kupát, és a finálé után a „matracosok" játékosai Madrid utcáin ünnepeltek.

Ekkor ragadta meg a mikrofont Courtois, aki arról énekelt, hogy létesítenek szexuális kapcsolatot a Real Madrid drukkerei kicsi kengurukkal.



Az ESPN-nek nyilatkozó belga kapus most reagált is erre, és közölte, nagyon fiatal volt még akkor, és azóta már rég megbánta ezt.

Legfrissebb hírek

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
11 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
21 órája

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szép gólokkal hozta a kötelezőt az Oviedo ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.25. 23:00

Lőw Zsolt: Nagyon büszke lennék, ha egyszer a magyar válogatottat vezethetném

Magyar válogatott
2026.01.25. 12:19
Ezek is érdekelhetik