Real Madrid: még kérdéses az egykori csodagyerek Ödegaard sorsa

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.01. 13:30
null
Ödegaard a Real Madriddal kezdte meg a felkészülést (Fotó: AFP)
Másfél év után felbukkant egy ismerős fiatalember, Martin Ödegaard a Real Madrid labdarúgócsapatánál, és csereként pályára lépve bő fél órát játszhatott is a Manchester United elleni mérkőzésen a Nemzetközi Bajnokok Kupájában (ICC). Kérdéses azonban, mi lesz az egykoron csodagyerekként leigazolt norvég középpályás sorsa.

 

 

Ödegaard 13 évesen került a Strömsgodset IF felnőttkeretéhez, 2014. április 13-án az Aalesund ellen bemutatkozott a norvég élvonalban, ezzel ő lett a Tippeligaen legfiatalabb játékosa. Profi szerződését május 5-én írta alá, tizenegy nappal később a Sarpsborg ellen megszerezte első gólját is, amivel természetesen ismét csúcsot döntött.

Mindössze 15 évesen meghívást kapott a válogatottba, és 2014. augusztus 27-én, 15 évesen és 253 naposan bemutatkozhatott a nemzeti csapatban (A norvég korrekordot addig Tormod Kjellsen tartotta, aki 1910. szeptember 11-én, egy svédek elleni 0:4-es összecsapáson 15 évesen és 351 naposan szerepelt.)

2015 januárjában, 16 és fél évesen a Real Madrid szerződtette, de csupán egy bajnokin és egy kupamérkőzésen léphetett pályára a felnőtt csapatban, rendszerint a harmadik ligás Real Madrid II-ben számítottak rá. 2017 januárjában a klub másfél évre kölcsönadta a holland Heerenveennek, ahol másfél szezon alatt 40 bajnokin háromszor volt eredményes.

A kölcsönszerződés lejártával ismét a Real Madridnál jelentkezett (csereként beállva, majd lecserélve játszott is 31 percet a Manchester United elleni mérkőzésen a Nemzetközi Bajnokok Kupájában), és egyelőre nem tudni, hogy a klubnak mi a pontos terve vele. Az biztos, hogy a posztján jelenleg Marco Asensio, Isco és Gareth Bale is előtte áll a rangsorban, így a logikus az lenne, ha a Real Madrid ismét kölcsönadná.

„A lényeg az, hogy olyan helyen legyek, ahol játszhatom. A legjobb alternatíva egy másik spanyol klub lenne, ahol kölcsönben futballozhatnék” – nyilatkozta még május végén a norvég NTB hírügynökségnek. A madridiak azt szeretnék, ha olyan klubban folytatná, amely Európa Ligában érdekelt, ha ez a cél, akkor a Villarreal vagy a Betis lehet a befutó.

Ugyanakkor a Daily Mail azt elemezte, hogy Julen Lopetegui korábban Európa-bajnokságot nyert a spanyol U19-es és az U21-es válogatottal is, azaz ha valaki, akkor ő tudja, hogyan kell bánni egy fiatal tehetséggel.

Legfrissebb hírek

Csak a szokásos: a Barcelona ezúttal is alaposan kitömte a Valencia kapuját

Spanyol labdarúgás
1 órája

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
13 órája

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
2025.09.13. 08:51

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 14:27

„Anyám mindig azt akarta, hogy tanuljak” – Lamine Yamal a gyermekkoráról

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 09:43

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25

Korábbi Chelsea-játékost igazolt a kolozsvári CFR

Minden más foci
2025.09.04. 08:56
Ezek is érdekelhetik