Spanyolország: a Barcának kedvez a szövetség, a Sevilla kiakadt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.08.12. 11:31
Hivatalos panaszt készül benyújtani a Sevilla labdarúgócsapata, miután a spanyol szövetség (RFEF) 24 órával a Barcelona elleni Szuperkupa-meccs előtt változtatott egy fontos szabályon.

Az RFEF szombaton bejelentette, hogy ezentúl bármennyi Európai Unión kívüli játékos pályára léphet a spanyol szövetség által szervezett tétmérkőzéseken – eddig maximum három nem EU-s útlevéllel rendelkező futballista szerepelhetett a keretben. Mindez lehetővé teszi a Barcelonának, hogy a vasárnapi (22.00), Sevilla elleni Szuperkupa-meccsen bevesse Arthurt, Malcomot és akár a nemrég igazolt Arturo Vidalt is.

Az andalúziai klub – amely már a hagyományos kétmeccses Szuperkupa egy mérkőzésre redukálásánál is nemtetszését fejezte ki – rögtön reagált is az RFEF határozatára. „A Sevilla vezetősége meglepve olvasta a szövetség határozatát 24 órával a Szuperkupa-meccs előtt. A rendelkezés szerint bármennyi EU-n kívüli játékos nevezhető a találkozókra, holott eddig úgy szólt a szabály a 2018–2019-es kiírásra vonatkozóan, hogy csak három. A klub jogi osztálya vizsgálja az ügyet, és ha a Barcelona több mint három EU-n kívüli labdarúgót szerepeltet, megfontoljuk a hivatalos panasz benyújtását."



Spanyol sajtóhírek szerint Philippe Coutinho időközben portugál útlevelet szerzett feleségének köszönhetően, így a Barcelona ki tud állni (mindössze) három EU-n kívüli futballistával a Sevilla ellen.

A 22 órakor kezdődő Szuperkupa-mérkőzésről élő, szöveges tudósítást olvashatnak a Nemzeti Sport Online-on!

Legfrissebb hírek

Lamine Yamal nem épül fel a világbajnokság rajtjára – sajtóhír

Foci vb 2026
Tegnap, 22:53

Hansi Flick hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 15:15

Műteni kell a Barca középpályását, kihagyja a világbajnokságot – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 14:49

Raphinha vezérletével a Betis ellen is megőrizte hibátlan hazai mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.05.17. 23:11

Királyi összeomlás – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 23:10

Robert Lewandowski az idény végén távozik a Barcelonától – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 13:33

Marca: 99.9 százalék, hogy Mourinho lesz a Real Madrid új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 23:08

Dupla Tízes: mennie kellene Péreznek? – így ment tönkre minden a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 18:18
Ezek is érdekelhetik