Barcelona: „Ott fejezem be, ahol elkezdtem” – Guardiola visszatérne

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.09.13. 10:21
null
Pep Guardiola szívesen dolgozna a Barcelona utánpótlásában (Fotó: AFP)
Pep Guardiola az FC Barcelonánál kezdte edzői karrierjét, és most elárulta, hogy ott is szeretné befejezni, ha majd arra kerül a sor.

 

A jelenleg a Manchester Citynél dolgozó menedzser 2007-ben vette át a Barcelona B irányítását, egy évvel később pedig már az első csapat kispadján ült. A katalánokkal nyert többek között három bajnoki címet és két Bajnokok Ligáját, mielőtt áttette a székhelyét Münchenbe.

A 47 esztendős szakember egy nap visszatérne a gránátvörös-kékekhez, igaz, nem olyan pozícióban, mint azt sokan gondolnák.

„Ott fejezem be, ahol elkezdtem. Edzői pályafutásom végén utánpótláscsapatokkal szeretnék foglalkozni, remélem, hogy ezt a Barcelonánál tehetem majd meg” – mondta Guardiola.

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

A Racing edzője a fogorvosi látogatáshoz hasonlította az FC Barcelona elleni mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 09:51