Barca: távozhat Dembélé? Nem biztos, hogy megéri

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.11.22. 11:01
null
Dembélé távozásával a Dortmund biztosan jól járna anyagilag, a katalánok már kevésbé (Fotó: AFP)
Mint ismert, az elmúlt időszakban kereszttűzbe került Barcelonában a klub fiatal játékosa, Ousmane Dembélé. Nem véletlenül röppentek fel olyan hírek, hogy a katalánok akár már januárban átadólistára tehetik a franciát, azonban nem biztos, hogy jól járnának ezzel – anyagilag biztosan nem.

 

Mint ismert, Dembélé kálváriája azzal kezdődött, hogy az egyik nap nem jelent meg az edzésen állítólagos rosszullét miatt, és erről nem is tájékoztatta a klubot. Nem sokkal később azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy elkésett az egyik meccsről (nem volt a keretben), azóta pedig a Barcelonánál amiatt aggódnak, hogyvideojáték-függő lehet a fiatal játékos, és az is elképzelhető, hogy a korábban említett tréninget is emiatt hagyta ki.

Nem meglepő módon tehát a nemzetközi sajtóban több helyen felmerült annak lehetősége, hogy Dembélét már a télen átadólistára tegye a Barca – a Die Welt jelentése szerint azonban ez anyagi terheket róna a katalánokra. Ugyanis amennyiben szerződése lejárta előtt megválnának a játékostól a gránátvörös-kékek, automatikusan érvénybe lépnének a különböző záradékok, melyeknek értelmében 40 millió euróra is rúghat az az összeg, amelyet a futballista előző klubjának, a Borussia Dortmundnak kellene átutalniuk.


A francia támadó 2017 augusztusában csatlakozott a Barcelonához 105 millió euróért cserébe, szerződése 2022. június 30-ig érvényes.

Nemrég az uruguayi csapattárs, Luis Suárez is üzent Dembélének.

Legfrissebb hírek

Az FC Barcelona végleg átengedte Ansu Fatit a Monacónak

Francia labdarúgás
2026.07.01. 10:10

Dembéléé a második leggyorsabb mesterhármas, ő a harmadik francia triplázó – statisztikák

Foci vb 2026
2026.06.26. 23:42

Dembélé főszereplésével a franciák simán nyerték a csoportrangadót a norvégok ellen

Foci vb 2026
2026.06.26. 23:00

Dani Ceballos távozik a Real Madridtól – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 20:35

A Como 60 milliót fizet Nico Pazért, de a Real Madrid nem mond le a támadóról – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 18:21

A Real Madrid vinné Schlotterbecket, de bekavart az ügybe a játékos vb-n összeszedett sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 18:26

„Valóra akarom váltani az álmom” – Álvarez menne a Barcába, az Atlético viszont megtiltja neki

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 01:39

As: nem kezdték jól a vb-t a Barcelona-játékosok

Foci vb 2026
2026.06.19. 19:27
Ezek is érdekelhetik