Barcelona: felkerült az első kerethez Tajti volt csapattársa

Vágólapra másolva!
2018.12.04. 17:24
null
Carles Alená a Villarreal ellen megszerezte az első gólját a spanyol bajnokságban (Fotó: AFP)
Hivatalosan is felkerült az FC Barcelona labdarúgócsapatának első keretéhez Tajti Mátyás korábbi csapattársa, a Villarreal elleni vasárnapi spanyol bajnoki mérkőzésen (2–0) gólt szerző Carles Alená.

 

A 20 éves középpályás eddig a B-csapat tagjaként játszott a felnőttek között, ám Rafinha térdműtétje és a rá váró hosszú kihagyás miatt a vezetőség úgy döntött, hogy beregisztrálja őt a spanyol szövetségnél az első csapat tagjaként, ami azt jelenti, hogy Alená a Barcelona B-ben többet már nem léphet pályára.

A fiatal labdarúgó a katalánok első csapatában az eddigi tíz fellépésén két gólt szerzett, a másodikat épp a mögöttünk hagyott hétvégén, a Villarreal elleni bajnokin (2–0).

Alená ezentúl a 21-es mezt viseli a Barcában, ebben a számban előtte többek között André Gomes, Adriano, Dmitro Csihrinszkij, Alekszandr Hleb, Lilian Thuram és Luis Enrique futballozott a katalánoknál.



Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
8 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
8 órája

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
14 órája

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

A Barcelona szép gólokkal hozta a kötelezőt az Oviedo ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.25. 23:00
Ezek is érdekelhetik