Király-kupa: vereség és búcsú – a Villarrealnak itt sem megy

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.17. 22:57
A Real Sociedad hazai pályán 2–2-es döntetlenre végzett a Betisszel a spanyol labdarúgó Király-kupában a legjobb 16 között rendezett párharc visszavágóján, így idegenben szerzett gólokkal a sevillai együttes jutott be a negyeddöntőbe.

A baszk alakulat nagyjából nyolc percig továbbjutásra állt, miután korábbi játékosa, Sergio Canales találatát követően fordított, ám Loren egyenlítő gólja a 70. percben a Betis továbbjutását eredményezte.

A sevillai csapat a Real Madrid, a Getafe, a Sevilla, a Valencia és a Girona után hatodikként jutott be a negyeddöntőbe.

A felsorolt együttesekhez hetedikként az Espanyol csatlakozott, amely 3–1-es hazai sikerével búcsúztatta a kupából a bajnokságban is gyengélkedő, kieső helyen álló Villarrealt. A barcelonai egylet 2013 novembere óta először kapott egy mérkőzésen két tizenegyest, és ahogy akkor a Rayo Vallecano, úgy most a „sárga tengeralattjáró” ellen is gólra váltotta mindkettőt.

SPANYOL KIRÁLY-KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Real Sociedad–Real Betis 2–2
(Zubeldia 40., Merino 62., ill. Canales 37., Loren 70.)
Továbbjutott: a Real Betis, 2–2-es összesítéssel, idegenben szerzett gólokkal

Espanyol–Villarreal 3–1 (P. Piatti 34. – 11-esből, Borja Iglesias 37., 74. – az elsőt 11-esből, ill. Chukwueze 42.)
Továbbjutott: az Espanyol, 5–3-as összesítéssel

KÉSŐBB
21.30: Barcelona–Levante

 

Legfrissebb hírek

Lookman góllal és gólpasszal debütált, az Atlético a vártnál simábban jutott be a négy közé a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
14 órája

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2026.02.04. 23:05

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

Tizennégy nyeretlen meccs után győzött az Oviedo, gól nélküli döntetlen a Levante–Atléticón

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 20:40

Mbappé meglőtte a 20. bajnoki gólját, majd panenkázós büntetővel biztosította be a Real Madrid sikerét

Spanyol labdarúgás
2026.01.24. 22:58

Már nem veretlen a Betis az El-ben, a Ferencváros négy üldözője is pontokat veszített

Európa-liga
2026.01.22. 21:02
Ezek is érdekelhetik