Spanyolország: az Európai Bíróság határozott a Real és a Barca ügyében

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.02.26. 12:29
Négy spanyol futballklub, köztük az FC Barcelona és a Real Madrid esetében is érvénytelenítette a tiltottnak minősített állami támogatások visszafizettetését előíró korábbi döntést kedden az Európai Bíróság.

Az Európai Bizottság 2006-ban több tízmillió euró megtéríttetésére kötelezte Spanyolországot hét futballklubbal szemben, amelyek a brüsszeli testület álláspontja szerint tisztességtelen előnyhöz jutottak az uniós szabályokkal összeegyeztethetetlen állami támogatások miatt.

Különböző okok miatt állapítottak meg jogellenes támogatást az érintett csapatoknál. A Real Madrid, az FC Barcelona, az Athletic Bilbao és az Osasuna esetében azt kifogásolták, hogy több mint húsz éven át nonprofit társaságokként kezelték őket, és ezért kevesebbet kellett adózniuk, mint más sportvállalkozásoknak. Az elmaradt adóbevételek becslések szerint akár az 5 millió eurót is elérhették futballklubonként.

A luxembourgi székhelyű törvényszék a klubok fellebbezése nyomán kedden megsemmisítette a bizottság döntését, mondván, a vizsgálat során számos hibát követtek el.

„Az Európai Bizottság nem bizonyította a szükséges jogi sztenderdeknek megfelelően, hogy a kérdéses intézkedés az érintettek előnyére vált” – írták az ítéletet ismertető közleményben.

Két hónapon belül fellebbezni lehet a verdikt ellen.

Legfrissebb hírek

Joan Laporta klubelnök meghívta a Barcelona díszpáholyába a Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlót

Minden más foci
14 perce

La Liga: az Osasuna legyűrte a Celtát Vigóban

Spanyol labdarúgás
14 órája

Atlético Madrid–Barcelona elődöntő lesz a spanyol Király-kupában

Spanyol labdarúgás
22 órája

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2026.02.04. 23:05

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2026.02.03. 23:34

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 17:16

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38
Ezek is érdekelhetik