Barcelona: felbontották a középpályás szerződését – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.04. 12:32
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Barcelona a hivatalos honlapján tudatta, hogy a klub közös megegyezéssel felbontotta Sergi Samper szerződését.

A 24 esztendős spanyol középpályás megállapodása a 2019-es idény végén egyébként is lejárt volna, ám a klub és Samper most arról egyezett meg, hogy idő előtt, azonnali hatállyal felbontják a szerződést.




Sergi Samper 2001-ben, hatévesen csatlakozott a Barcelona utánpótlás-neveléséhez, a 2014–2015-ös idényben pedig a felnőttcsapatban is bemutatkozott. Noha óriási tehetségnek számított, karrierjét több sérülés is nehezítette, a gránátvörös-kékek pedig az elmúlt két szezonban a kölcsönadása mellett döntöttek.

Samper állítólag hamarosan aláír a japán élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (J1 League) szereplő Vissel Kobéhoz – a gárdának három klasszis futballistája is akad: a német Lukas Podolski és a spanyol Andrés Iniesta, valamint David Villa. Utóbbi kettőt jól ismerheti Samper, Iniesta és Villa ugyanis egyaránt csapattársa volt annak idején a Barcelonánál.

Legfrissebb hírek

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
6 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
8 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
13 órája

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
16 órája

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 16:18

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57
Ezek is érdekelhetik