Real Madrid: továbbra is nagy harc lehet kapusposzton

2019.04.15. 13:50
null
Ki lesz a Real Madrid első számú kapusa? (Fotó: AFP)
Zinédine Zidane szerint három kapus is esélyes arra, hogy első számú legyen a Real Madridnál a következő idényben.

 

A francia tréner visszatérésekor mindenkit meglepett, amikor fiát, Luca Zidane-t tette a kezdőbe az Huesca ellen. Zidane később azzal magyarázta döntését, hogy pihenőt szeretett volna adni a válogatott szünet után kapusainak. Ennek ellenére komolyan számol a fiával, és azt mondta, hogy csak a következő idényben lesz egyértelmű, ki védi majd a Real Madrid kapuját.

„A következő szezonban nem lesz kérdés, ki az első számú kapus. Jelenleg három jó kapus van a klubnál, akikkel be fogjuk fejezni a szezont” – mondta Zidane a Marcának.

„Thibaut (Courtois) is fog játszani idén, Luca (Zidane) pedig a harmadik számú kapus ebben a pillanatban. A Real Madridnak szüksége van jó kapusokra. Nem vághatsz neki négy-öt, vagy hat kupasorozatnak csupán egyetlen jó kapussal” – tette hozzá Zidane.

A Marca szerint a Leganésnél kölcsönben szereplő Andrij Lunyin is a képben van, akivel Zidane csereként számolhat a következő szezonban.

Legfrissebb hírek

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
11 órája

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

LA LIGA 2026–2027 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Spanyol labdarúgás
2026.08.05. 10:18

Gulácsi: A Németországban töltött sok év után új kihívást kerestem

Légiósok
2026.08.04. 13:08

Gulácsi Péter a Villarrealnál folytatja – hivatalos

Légiósok
2026.08.03. 18:40

Két góllal is vezetett, mégsem nyert a Real Madrid a Fiorentina ellen

Minden más foci
2026.08.01. 21:57

A semmiből igazolt új középcsatárt a Real Madrid – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 18:27