La Liga: sikeresnek ítélték a VAR-rendszer első évét a játékvezetők

2019.05.22. 22:06
A Spanyol Játékvezetői Bizottság (CTA) sikeresnek ítélte az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban a videobíró-rendszert (VAR), amit az idény elején vezettek be a La Ligában.

Carlos Velasco Carballo, a CTA elnöke a szerdai sajtótájékoztatón elmondta: a játékvezetők nagyon jól alkalmazkodtak az új rendszer jelentette változásokhoz, csakúgy, mint a szurkolók és a média.

„Olyan, mintha mindig a VAR-ral játszottunk volna” – tette hozzá, majd kitért az adatokra is.

Ezek szerint a bajnoki idény 380 összecsapásán 4293 akciót ellenőriztek a VAR segítségével, meccsenként átlagban 12 alkalommal. A játékvezetők 121 esetben kaptak tényleges játékhelyzetben segítséget a VAR-rendszertől, és 114 alkalommal elfogadták annak javaslatát. A játékvezetők 60 esetben gólnál kaptak megerősítést a VAR-rendszertől.

A futballisták reklamálása 17.3 százalékkal, míg a szimulálások száma 68 százalékkal csökkent az előző idényhez képest.

Legfrissebb hírek

Hansi Flick hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
22 órája

Raphinha vezérletével a Betis ellen is megőrizte hibátlan hazai mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.05.17. 23:11

Antoine Griezmann gólpasszal búcsúzott a Metropolitanótól; Vinícius Júnior góljával nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.05.17. 21:00

Királyi összeomlás – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 23:10

Robert Lewandowski az idény végén távozik a Barcelonától – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 13:33

Marca: 99.9 százalék, hogy Mourinho lesz a Real Madrid új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 23:08

Mbappé: Arbeloa azt mondta, negyedik számú támadó vagyok

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 09:32

Tét nélküli meccsen, szurkolói tiltakozás közepette verte a már kiesett Oviedót a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.05.14. 23:24
Ezek is érdekelhetik