Atlético: az igazgató már tudja, itt folytatja Griezmann

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.06.13. 09:00
null
Az idény végi, Beitar Jerusalem elleni gálameccs – vélhetően itt láttuk utoljára Atlético-mezben Griezmannt (Fotó: AFP)
Az Atlético Madrid vezérigazgatója, Miguel Ángel Gil Marín elárulta: már régóta úgy tudja, hogy a klubtól távozó Antoine Griezmann a Barcelonában folytatja a pályafutását.

 

Gil Marín a spanyol Movistar Radio mikrofonjai előtt nyilatkozott: „Teljesen világos számomra, hogy hol folytatja Griezmann. Március óta tudom, hogy a Barcelonában.”

Mint ismert, a klub májusban jelentette be, hogy Griezmann távozik, a játékos nemrég azt is elmondta, már tudja, hol folytatja, de a keddi Andorra–Franciaország (0–4) mérkőzés után a vegyes zónában már óvatosabban fogalmazott: „Szükség van még egy kis türelemre, még korán van. Én szeretném a legjobban, hogy eldőljön a sorsom, de jelenleg várnunk kell. Nem tudom, hogy Spanyolországban folytatom-e, talán két héten belül kiderül. Amit én szeretnék: játszani, és jól érezni magam.”

A barcelonai Sport korábban azt írta, július 1-jéig nem valószínű, hogy előrelépés történik Griezmann ügyében, hiszen akkor 200 millióról 120 millió euróra csökken a kivásárlási ára – akárhol is folytatja, vélhetően egy csapat sem akar többet fizetni érte a feltétlenül szükségesnél.

A 28 éves támadóval kapcsolatban 2018 után idén is a Barcelonát emlegették lehetséges állomáshelyként, ám a klub korábbi elnöke szerint nem lenne jó döntés a szerződtetése, és állítólag az öltözőben sem örülnének felhőtlenül az érkezésének.

Legfrissebb hírek

Gombafertőzés miatt elhalasztották a Celta–Osasuna spanyol bajnokit

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 14:21

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 11:48

„Rám ne számítsatok!” – Álvarez megsértődött Simeonére és a vezérigazgatóra

Spanyol labdarúgás
2026.08.11. 10:56

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 19:12

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29