Barcelona: megegyeztek Neymarral, öt évre ír alá – sajtóhír

2019.06.25. 09:26
null
Neymar megállapodott az FC Barcelonával (Fotó: AFP)
Spanyol lapértesülések szerint Neymar mindenben megállapodott az FC Barcelonával, így a Paris Saint-Germain labdarúgója hamarosan visszatérhet a katalán klubhoz.

 

A katalán Sport a keddi számában arról cikkez, hogy a 27 éves brazil klasszis elfogadta a Barca ajánlatát, s szóban megállapodtak a felek.

Mint korábban megírtuk, a gárda vezetősége feltételeket szabott Neymarnak – az első, hogy vonja vissza a pert, a második, hogy egyértelműen jelezze a nyilvánosság előtt, az ő döntése a visszatérés, a harmadik, hogy csökkentse a fizetési igényét –, aki a lap jelentése szerint habozás nélkül elfogadta Josep Maria Bartomeu elnök kéréseit, s nem is próbált meg egyezkedni, ugyanis egyrészt ennyire vágyik rá, hogy visszatérhessen, másrészt tisztában van vele, hogy a Barcának nagy erőfeszítésébe kerül, hogy visszahozza a csapathoz.

Amennyiben hinni lehet a Sportnak, Neymar a PSG-nél keresett idényenkénti 37 millió eurós fizetéséből elengedett 13 milliót, s a Barcánál évi 24 millió eurót kap – ez körülbelül annyi, mint amennyit a spanyol klubnál keresett, mielőtt távozott volna. A játékos ötéves megállapodást ír alá a Barcával.

A lap azt is tudni véli, hogy Neymarnak voltak más kluboktól is ajánlatai, de ő mindenképpen a barcelonai visszatérést részesítette előnyben, s annak ellenére, hogy a Real Madrid is érdeklődött iránta, a királyi gárdához való átigazoláson csak akkor gondolkodott volna el, ha a katalánok egyáltalán nem kínálják fel neki a lehetőséget a visszatérésre – ezzel kapcsolatban az újság azt írja, hogy Florentino Pérez, a madridiak elnöke gazdaságilag sokkal jobb ajánlatot tett Neymarnak, de ezzel sem tudta meggyőzni.

Az FC Barcelonának így már csak a Paris Saint-Germainnel kell egyezségre jutnia.

Legfrissebb hírek

„Aprópénzért” lett a Barcelona játékosa Karim Adeyemi

Spanyol labdarúgás
1 perce

A Barcánál kiderítették, hogy Frenkie de Jong sérülése súlyosabb, mint azt a hollandok gondolták

Spanyol labdarúgás
17 órája

Luka Modric már klublegenda a Milannál – alá is írt újabb egy évre

Olasz labdarúgás
18 órája

Az Aston Villa bejelentette Garnacho érkezését

Angol labdarúgás
19 órája

Az FC Barcelona bejelentette Karim Adeyemi érkezését

Spanyol labdarúgás
23 órája

24 éves görög támadóval erősített az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
23 órája

Sergio Busquets edzőként térhet vissza Barcelonába

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:38

Neymar újabb balhéja: pókerezett, miközben csapattársai játszottak

Minden más foci
Tegnap, 11:22