Barcelona: „Jólesett volna egy üzenet a vezetőségtől…”

M. D.M. D.
2019.07.26. 11:14
null
Alená (jobbra) szívesen adta át a 21-es mezt De Jongnak (Fotó: FC Barcelona)
Korábban beszámoltunk róla, hogy az előttünk álló idényben már nem Carles Alená, hanem az Ajaxtól 75 millió euróért megvásárolt Frenkie de Jong viseli a 21-es mezt az FC Barcelona labdarúgócsapatánál. Azóta kiderült, a katalán klub vezetői nem éppen úriemberhez méltó módon jártak el, amikor felajánlották a hollandnak saját nevelésű középpályásuk számát...

„Tudtam, hogy Frenkie szeretné a 21-es mezt, meg is beszéltük ezt egymás között – idézi Alenát a barcelonai Sport napilap. – Nagyon szerény volt, amikor elkérte tőlem, érzelmi okokból pedig oda is adtam neki. De azért jólesett volna egy üzenet a vezetőségtől, mert a tudtom nélkül ígérték neki oda a mezemet.”

„Rosszulestek a történtek, mert mindig tisztelettudóan viselkedtem a klubbal, jó volt a kommunikáció közöttünk. Csak egy üzenetet kellett volna küldeniük…” – tette hozzá csalódottan Alená, aki a 19-es mezre váltott nevelőegyesületénél.

Ezzel szemben a Catalunya Radio pénteken úgy értesült, a Barcelonánál nem kínálták fel a 21-es mezt De Jongnak, éppen ezért dühösek is Alenára a nyilatkozata miatt, és nem értik, hogy a játékos miért tett nyilvánosan ilyen kijelentést.

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09