La Liga: ismét botló Valencia, Madridban ikszelő Bilbao

Vágólapra másolva!
2019.08.24. 22:54
null
A Valencia beragadt az új idény elején (Fotó: AFP)
A Celta Vigo egygólos győzelmet aratott a Valencia fölött, az Athletic Bilbao 1–1-es döntetlent játszott a Getafe vendégeként a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 2. fordulójában.

 

A Celta Vigo ezúttal is hazai pályán játszhatott a La Ligában – az 1. fordulóban a Real Madridot fogadta – a vendégegyüttes pedig a Valencia volt, amely csak 1–1-es döntetlent ért el a Real Sociedad ellen a nyitó fordulóban.

A „denevérek” számára rosszabbul nem is kezdődhetett volna a találkozó – a 15. percben Denis Suárez középre tette a labdát, amelyre remekül érkezett Gabriel Fernández, és gyönyörű sarkazós gólt szerzett (1–0). Ekkor kevesen gondolták volna, de több gól már nem esett – a Valencia továbbra is nyeretlen a 2019–2020-as kiírásban.

A másik szombat esti meccsen a Bilbao Madridba utazott, ahol a Getafe vendégeként szerepelt. A 6. percben Raúl García góljával vezetett az Athletic, viszont hat perccel később Jaime Mata találatával egyenlített a Getafe (1–1). Akárcsak a Celta–Valencián, itt is korán kialakult a végeredmény.

SPANYOL LA LIGA
2. FORDULÓ
Celta Vigo–Valencia 1–0 (G. Fernández 15.)
Getafe–Athletic Bilbao 1–1 (Jaime Mata 12., ill. R. García 6.)
Real Madrid–Real Valladolid 1–1 (Benzema 82., ill. S. Guardiola 88.)
Osasuna–Eibar 0–0

VASÁRNAP
17.00: Mallorca–Real Sociedad
17.00:Deportivo Alavés–Espanyol
19.00: Leganés–Atlético Madrid (Tv: Spíler2)
21.00: Barcelona–Real Betis (Tv: Spíler2)

PÉNTEKI EREDMÉNYEK
Granada–Sevilla 0–1
(Jordán 52.)
Levante–Villarreal 2–1 (Roger 68., 73. – mindkettőt 11-esből, ill. Gerard 3.)

AZ ÁLLÁS
1. Sevilla 2 2 3–0 +3 6
2. Real Madrid 2 1 1 4–2 +2 4
3. Valladolid 2 1 1 3–2 +1 4
4. Athletic Bilbao 2 1 1 2–1 +1 4
5. Osasuna 2 1 1 1–0 +1 4
6. Mallorca 1 1 2–1 +1 3
7. Atlético Madrid 1 1 1–0 +1 3
7. Alavés 1 1 1–0 +1 3
9. Levante 2 1 1 2–2 0 3
10. Celta Vigo 2 1 1 2–3 –1 3
11. Real Sociedad 1 1 1–1 0 1
12. Villarreal 2 1 1 5–6 –1 1
13. Granada 2 1 1 4–5 –1 1
14. Valencia 2 1 1 1–2 –1 1
14. Getafe 2 1 1 1–2 –1 1
14. Eibar 2 1 1 1–2 –1 1
17. Betis 1 1 1–2 –1 0
18. Leganés 1 1 0–1 –1 0
18. Barcelona 1 1 0–1 –1 0
20. Espanyol 1 1 0–2 –2 0

 

Legfrissebb hírek

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 16:18

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Tizennégy nyeretlen meccs után győzött az Oviedo, gól nélküli döntetlen a Levante–Atléticón

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 20:40
Ezek is érdekelhetik