Ansu Fati-varázslat, Suárez-dupla, ötöt vágott a Barca

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2019.09.14. 20:51
null
Ansu Fati (jobbra) ismét nagyszerű teljesítményt nyújtott (Fotó: AFP)
A Barcelona 5–2-re legyőzte a Valenciát a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) negyedik fordulójában.

Kíváncsian várhattuk a La Liga szombat esti mérkőzését, hiszen a nem éppen bombaformában lévő, Lionel Messit továbbra is nélkülöző Barcelona az edzőjétől a találkozó előtt három nappal megváló Valenciát fogadta, amely szintén nem kezdte túlságosan acélosan a bajnokságot.

Azonban még mielőtt elkezdhettük volna komolyabban elemezni, mire is számíthatunk a csapatoktól, már kettővel ment a Barca... A második percben Frenkie de Jong passzából Ansu Fati talált be, öt minutummal később éppen fordított volt a szereposztás – utóbbi a holland középpályás első Barca-mezben szerzett gólja volt (2–0).

Ansu Fatiról érdemes kicsit hosszabban szót ejteni. A még mindig csak 16 éves La Masía-nevelés már másodszor talált be a La Ligában, viszont csupán először kapott helyett a kezdőcsapatban a felnőttek között, és mindössze két percig tartott neki meghálálni a bizalmat. Gólpasszt is adott, emellett nem ritkán látványos és kapura veszélyes megmozdulásokkal szórakoztatta a közönséget, amely többször is csodálkozva hördült fel a mozdulatai láttán.

A két gyors gólt követően a Valencia is megérkezett a pályára, a vendégek több veszélyes helyzetet is kialakítottak. Végül remekbe szabott akció végén a Barca-védelem asszisztálása mellett a katalánoknak már korábban is gondot okozó Kevin Gameiro kihasználta a kínálkozó lehetőséget – bár a játékvezető először les címén nem adta meg a találatot, a videobírókkal konzultálva már megadta (2–1).

A második félidőben sem adta fel a gólszerzés lehetőségét Albert Celades csapata, ám a Barcelona hamarosan eldöntötte a három pont sorsát: először Antoine Griezmann megpattanó lövésénél hibázott Jasper Cillessen, az elsőként reagáló Gerard Piqué pedig közelről büntetett, majd a 60. percben beállt a sérülése után visszatérő Luis Suárez, aki már egy perccel becserélése után eredményes volt. A végjátékban másodszor is remekül lőtte ki a rövid sarkot az uruguayi (5–1).

A hajrában Maxi Gómez még kihasználta a Barca-védők rövidzárlatát, beállítva a végeredményt. 5–2

A Valencia ellenállása a második félidőben megtört, ám a klubnál történtek fényében ez nem meglepő. A Barcelona simán begyűjtötte a három pontot, és visszatalált a győzelem útjára az Osasuna elleni iksz után, valamint a tabellán is előrébb lépett a forduló előtt elfoglalt tizedik pozícióhoz képest.

A meccs összefoglalója

SPANYOL LA LIGA
4. FORDULÓ
FC Barcelona–Valencia 5–2 (Fati 2., F. de Jong 7., Piqué 51., L. Suárez 61., 82., ill. Gameiro 27., Maxi Gómez 92.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Atlético Madrid 4 3 1 5–4 +1 9
2. Real Madrid 4 2 2 9–6 +3 8
3. Athletic Bilbao 4 2 2 4–1 +3 8
4. Barcelona 4 2 1 1 12–7 +5 7
5. Sevilla 3 2 1 4–1 +3 7
6. Real Sociedad 4 2 1 1 4–3 +1 7
7. Levante 4 2 2 6–5 +1 6
8. Villarreal 4 1 2 1 10–8 +2 5
9. Osasuna 3 1 2 3–2 +1 5
10. Alavés 3 1 2 2–1 +1 5
11. Granada 3 1 1 1 7–5 +2 4
12. Valladolid 3 1 1 1 3–4 –1 4
12. Celta Vigo 3 1 1 1 3–4 –1 4
14. Valencia 4 1 1 2 5–7 –2 4
15. Mallorca 4 1 1 2 2–4 –2 4
16. Betis 3 1 2 5–8 –3 3
17. Getafe 3 2 1 2–3 –1 2
18. Eibar 3 1 2 3–5 –2 1
19. Espanyol 3 1 2 0–5 –5 1
20. Leganés 4 4 1–7 –6 0
Legfrissebb hírek

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
11 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
13 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
18 órája

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
20 órája

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 16:18

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57
Ezek is érdekelhetik