Barcelona: Fati nem megy az U17-es vb-re, az idősebbek közt lehet válogatott – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2019.09.27. 08:47
null
Ansu Fati rögvest a felnőttválogatott „kapujában” kezd (Fotó: AFP)
Sajtóhírek szerint sikeres honosítása után nem az U17-es, hanem rögvest az U21-es spanyol válogatott vár Ansu Fatira. A Cadena COPE beszámolója szerint a Barcelona 16 éves támadójára Luis de la Fuente szövetségi edző a legidősebb utánpótlás-korosztályban számít. Mindez a katalán klubnak is jobban tetszik, így ugyanis nem kell lemondaniuk a bissau-guineai születésű labdarúgó szolgálatairól a következő egy hónapra. 


Bár a korábbi sajtóhírek szerint a Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) azért igyekezett minél inkább meggyorsítani az Ansu Fati honosításával kapcsolatos papírmunkát, hogy a játékos elutazhasson Brazíliába az U17-es spanyol válogatott tagjaként, a Cadena COPE beszámolója szerint erre nem kerül sor.

Fatira ugyanis több korosztállyal feljebb, az U21-es válogatottnál számítanak a következő hetekben. „Luis de la Fuente szeretné az idősebbek között edzeni és kipróbálni mérkőzésen, hogy így egyértelműbb képet kapjon a benne rejlő potenciálról” – fogalmaz a rádió honlapja, amely szerint az sincs kizárva, hogy ha Fati jól szerepel az U21-es csapatnál, akkor hamarosan a felnőttválogatottban is bizonyíthat, Robert Moreno szövetségi kapitány ugyanis szintén kíváncsi rá.

A portál szerint ennek az elképzelésnek a Barcelonánál is jobban örülnek, így ugyanis nem kell a 16 éves támadót majd egy hónapra elengedni az október 26-án kezdődő és november 17-éig tartó U17-es vb miatt.

Korábban hosszabban is írtunk Ansu Fatiról, róla szóló portrénkat IDE KATTINTVA olvashatja el.

Legfrissebb hírek

Király-kupa: Albacete–FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
4 perce

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
3 órája

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:38

Hollandia elődöntős, a görögökkel játszunk a döntőért a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.02.01. 22:54

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

Lamine Yamal: A BL-ben felszabadultabb vagyok

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 10:24

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24
Ezek is érdekelhetik