Real Madrid: „Tiszteletlen. Helytelen. Hálátlan. Ebben a sorrendben.”

R. B.R. B.
2019.11.21. 08:34
„Wales. Golf. Madrid. Ebben a sorrendben.” – a humorosnak szánt szavak miatt haragudtak meg jó néhányan Gareth Bale-re, a Real Madrid walesi támadójára, aki kedden gólpasszt adott a Magyarország elleni Európa-bajnoki selejtezőn, majd a fenti felirattal ellátott zászlóval pózolt. A Real Madridhoz közel álló Marca nem hagyta szó nélkül az esetet…

 

A mostani idényben Gareth Bale sokadjára került a címlapra úgy, hogy nem futballtudásával hívta fel magára a figyelmet. A nyáron szinte biztosnak tűnt, hogy Kínába szerződik, aztán sérülése ellenére pályára lépett a válogatottban, most pedig ezzel a bizonyos zászlóval pózolt, amivel lehet, felbosszantotta a Real Madridot (vagy legalább a szurkolóit).

A 30 esztendős walesi támadó nem ment sehová, maradt Madridban, ám október eleje óta nem játszott klubjában sérülésre hivatkozva. A válogatottban viszont egyetlen meccset sem hagyott ki az ősszel, mindkét novemberi selejtezőn is kezdő volt.

Bale azt nyilatkozta, nem követi figyelemmel az Egyesült Királyság politikai történéseit, a golf sokkal inkább érdekli. Azt is elmondta, a válogatottban jobban élvezi a játékot, mint klubcsapatában.

Innen ered ez a bizonyos szurkolói zászló, amit Bale az Eb-re való kijutás ünneplése közben elkért a drukkerektől.

„Tiszteletlen. Helytelen. Hálátlan. Ebben a sorrendben.” – a Marca ezzel a frappáns címmel jelent meg csütörtökön.

A sportnapilap úgy tudja, a királyi gárda elöljárói továbbra is sokra tartják Bale-t, bíznak benne, sikerül visszatalálnia legjobb önmagához, s a csapat segítségére lesz.

A lap szavazásán mintegy ötvenezer voksoló 37 százaléka véli úgy, hogy a téli átigazolási időszakban meg kell válni a Reallal négyszeres Bajnokok Ligája-győztes labdarúgótól. A válaszadók 24 százaléka nem játszatná a meccseken a walesit, 17 százaléka pedig a nyáron értékesítené a piacon. A szavazók mindössze 7 százaléka szerint kellene a Real Madridban folytatnia Bale-nek…

MARCA on Twitter

LaPortada 'Irrespetuoso. Desacertado. Desagradecido. En ese orden'



 

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2 órája

Hozták a kötelezőt: győzelemmel rajtoltak a portugálok

Minden más foci
17 órája

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Cristiano Ronaldo: Csak puskával tudnak kinyírni, de lehet, akkor is kikerülném a golyókat

Minden más foci
2026.09.23. 19:54

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28