Real: „Szégyellem magam, valakinek fel kellett volna pofoznia”

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2019.12.13. 14:15
null
Soldado a Real Madrid-mezben szerzett egyetlen BL-gólját ünnepli 2005-ben (Fotó: AFP)
Őszinte vallomást tett a The Guardiannek adott interjújában Roberto Soldado, a spanyol élvonalbeli Granada futballistája. A 34 éves játékos hosszú éveken át a Real Madridnál nevelkedett, de elmondása szerint egyáltalán nem volt profi a hozzáállása.


Soldado 2000-ben érkezett a királyi gárdához, eljutott az A-csapatig is, ám csak 27 tétmeccsen szerepelhetett – négy gólt szerzett. Sok más csapatnál is szerepelt, többek között a Tottenhamnél, a Getafénál, a Valenciánál és a Fenerbahcénél is. Madridból 2008-ban távozott.

„Gyerek voltam a Real Madridnál, nem vigyáztam magamra, sokat ettem, sokat ittam, mindig készen álltam a bulizásra. Figo, Zidane és Raúl mind nagyon profi volt, de én helyettük olyan emberekre hallgattam, akikre nem kellett volna.”


„Nézegetem az akkori képeket magamról, és elszégyellem magam. Ha akkor jobban odafigyelek, és érettebb vagyok, több lehetőségem lett volna. Valakinek jól fel kellett volna pofoznia.”

„Nagyon sok emberrel találkoztam Madridban a távozásomkor. Ők élhettek egy bizonyos életet, hiszen nem voltak profi futballisták a Real Madridnál. De végül is meg kell érteni, ha ők menni akarnak bulizni, menjenek, de nekem más dolgom van. Nagyon hálás vagyok a szüleimnek és a feleségemnek, hogy visszavittek a helyes útra.”

Soldado a fiáról és a Realt jelenleg irányító Zidane-ról is megosztott egy érdekes történetet.


„A fiam sosem látta őt játszani. Amikor látta, hogy ő a Real Madrid edzője, meséltem neki, hogy valamikor csapattársak voltunk. A fiam megkérdezte, hogy jó játékos volt-e… Hogy jó volt-e? Inkább megnyitottam a YouTube-ot, és beírtam, hogy Zidane!”

Soldado (labdával) manapság a Granada sikeréért küzd (Fotó: AFP)
Soldado (labdával) manapság a Granada sikeréért küzd (Fotó: AFP)

 

Legfrissebb hírek

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
21 órája

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 16:18

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57
Ezek is érdekelhetik