Barcelona: jön Xavi? Katarba utaztak Abidalék – sajtóhír

T. D.T. D.
2020.01.11. 09:57
null
Hamarosan az FC Barcelona kispadja előtt láthatjuk Xavit? (Fotó: AFP)
Egyre inkább fogy a levegő az FC Barcelona vezetőedzője, Ernesto Valverde körül. A spanyol lapok úgy tudják, hogy a klub vezetői máris megtalálták az utódját a Barca korábbi játékosa, Xavi személyében.

 

Péntek este a RAC1 rádióállomás értesülései alapján több spanyol lap is beszámolt arról, hogy az FC Barcelona vezérigazgatója, Oscar Grau és a sportigazgató Éric Abidal a katari fővárosba, Dohába utazott, hogy elbeszélgessen az al-Szaddot irányító klubikonnal, Xavival a vezetőedzői pozícióról.

A hírek szerint az utazást már korábban is tervezgették Valverde esetleges nyári távozása miatt, ám az Atlético Madrid elleni vereségmiatt felgyorsultak az események. Persze kellett egy hivatalos indoklás is, így a sérülését Katarban kúráló Ousmane Dembélé meglátogatásával rejtették el a valós okot Abidalék. Korábbi sajtóhírek szerint az 55 esztendős szakember sorsa hétfőn dőlhet el, ám könnyen lehet, hogy az idény végéig így is ő marad a vezetőedző.

Olyannyira komolynak tűnik a helyzet, hogy Xavi jelenlegi kenyéradója, az al-Szadd általános menedzsere, Turki al-Ali hivatalos közleményt adott ki.

„Annak a lehetősége, hogy Xavi az FC Barcelonához megy, bármely pillanatban fennáll. Reméljük, hogy egy nap visszatér oda, hiszen az volt az első klubja, az otthona. De jelenleg Xavi az al-Szadd vezetőedzője, a következő mérkőzésre koncentrál. A jövőjét érintő bármilyen információt a hivatalos csatornákon keresztül közlünk.”

Xavi mindent egybevetve 1991-től 2015-ig szolgálta a katalánokat – többek között nyolc bajnoki címet, három kupagyőzelmet és négy Bajnokok Ligája-aranyérmet gyűjtve –, mielőtt jelenlegi csapatához, az al-Szaddhoz került játékosként. 2019 májusában jelentette be visszavonulását, azóta edzőként irányítja a katari csapatot.

Az Atlético Madrid elleni Barcelona-vereség után bővebben is írtunk Valverde helyzetéről, ezt az összefoglalót IDE KATTINTVA olvashatja.

Az AS címlapja: „A Barca keresi a maga Zidane-ját”

AS English on Twitter

Good morning! Barcelona have begun the search for their own Zidane - Éric Abibal and Óscar Grau met with Xavi in Doha... Here's today's front cover of AS:

Abidalék Dembélével Katarban

FCB Hub on Twitter

* Éric Abidal et Òscar Grau ont bien rendu visite à Ousmane Dembélé ce vendredi à Doha. https://t.co/tfaRBE7Jjt


Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
Tegnap, 14:46

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

Virgil van Dijk: Remélem, Jürgen Klopp vereséggel kezd a németek élén

Minden más foci
2026.09.24. 09:24

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37