FFT: Senkitől sem kaptam ajánlatot – Zidane

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2020.03.07. 19:45
A Real Madrid vezetőedzője kitart amellett, hogy a mendemondákkal ellentétben sem a francia válogatott, sem pedig korábbi csapata, a Juventus nem kereste meg ajánlattal.

Mint ismert, Zinédine Zidane korábban öt évet is eltöltött Torinóban, ahol egyebek között bajnoki címet nyert. Az elmúlt hónapokban már többször is felvetődött, hogy a francia szakember adott esetben visszatérhet Olaszországba, legutóbb most, amikor sokan Maurizio Sarri tökéletes utódját vélték felfedezni benne.

De az is szóba került, hogy Didier Deschamps esetleges távozása után Zidane a francia válogatott irányítását veheti át. A 47 éves szakember azonban szombaton sajtótájékoztatón cáfolta meg a pletykákat, és tett úgymond hőségesküt a Real Madridnak – igaz, nem annyira egyértelmű módon, mint arra számítani lehetett.

Zidane ugyanis azt is kiemelte, hogy bár három Bajnokok Ligáját és egy bajnoki címet is nyert a madridiak mestereként, igazán hosszú távon nem garantálhatja a folytatást a Bernabéuban.

„Soha nem lehetünk biztosak abban, hogy folytatjuk, legyen szó bármilyen szerepkörről is a labdarúgásban. Persze úgy érzem, hogy a klub támogat engem, és mindannyian ugyanazokért a célokért, egy irányba dolgozunk. De mindnyájan tudjuk azt is, hogy hogyan működnek itt a dolgok; csak az eredmények számítanak nap mint nap” – fogalmazott Zidane a Betis elleni bajnokit megelőző sajtótájékoztatón.

A teljes cikket elolvashatja a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57

Tóth Balázs a No. 1; Corbu Máriusz: Glasgow-ban rendben leszünk

E-újság
2026.09.14. 23:35

Szoboszlai a BL-ben: gól és győzelem; női kosarasok: Ide nekünk az oroszlánt is!

E-újság
2026.09.10. 00:07

Borbély Balázs (vissza)jött, látott és győzött; Női kosarasaink 28 év után újra a vb-n

E-újság
2026.09.03. 23:47

Borbély Balázs már vendég Győrben...; ezek voltak a transzferpiac legnagyobb dobásai

E-újság
2026.09.03. 00:11

Fradi: az utolsó lépés; Inog a szék Infantino alatt

E-újság
2026.08.26. 23:50

Bamidele Yusuf gyerekkora óta ismeri Paul Onuachut; Varga Barnabással juthat BL-főtáblára az AEK

E-újság
2026.08.26. 00:06